Nicole Kidman és Hugh Grant nyakig merül a hatalmas kis hazugságokban

Brutális gyilkosság borzolja a kedélyeket az HBO legújabb drámasorozatában, amelyben a sztárterapeuta élete szappanbuborékként pukkan szét. Nemcsak a családi idill hullik darabjaira, hanem szakmai renoméja és önmagába vetett hite is megkérdőjeleződik, ahogy egyszer csak dőlni kezdenek a csontvázak a szekrényből.

2017-ben az HBO egyik zászlóshajója volt a Hatalmas kis hazugságok, amit nemcsak a közönség, hanem a szakma is szeretett, és ezt négy Golden Globe-díjjal is jutalmazta. A sorozat alkotója, David E. Kelley már rutinos róka a szakmában, aki csúcsra járatta Calista Flockhartot Ally McBealként, és összehozta a Csillagkapu Daniel Jackson-ját Kirk kapitánnyal a Jogi játszmákban. Nicole Kidman-nel karöltve most Jean Hanff Korelitz azonos című regényét adaptálta képernyőre, ám a sorozat azoknak is okozhat meglepetéseket, akik a könyvet olvasták. A hatrészes minit a dán Susanne Bier rendezte, aki legutóbb a bekötött szemű Susan Sarandonnal cipeltetett Madarakat a dobozban, és újraértelmezte John le Carré klasszikusát, az Éjszakai szolgálatot Lokival és Dr. House-zal.

A Tudhattad volna a Nagy Almában, New Yorkban játszódik, és Danny Boyle „házi” operatőre, Anthony Dod Mantle téli képein többnek is hat holmi divatos helyszínnél. A város kopár dísztelensége erős kontrasztot alkot a felső középosztály gazdag miliőjével. Itt él látszólagos boldogságban és jómódú idillben a Fraser-család: Grace sikeres párterapeuta, akinek sorba állnak a kliensek az ajtaja előtt; a férje, Jonathan karizmatikus és empatikus gyermekonkológus a jó nevű kórházban; a fiúk, Henry pedig a város egyik legjobb elit magániskolájának tanulója, amelynek közösségi életében Grace is tevékenyen kiveszi a részét. Kiegyensúlyozott, harmonikus és jómódú életet élnek, amely egy pillanat alatt a porba hull, amikor az egyik diák édesanyját holtan találják.

A díszletesek is megérdemelnének valami díjat (Noah Jupe és Nicole Kidman)

Jonathan, a férj köddé válik, és Grace az addig arrogáns és magabiztos asszonyból határozatlan és bizalmatlan nővé vetkőzi ki magát, ahogy elveszti a lába alól a talajt. Grace szeméről lekerül a kendő: minden megkérdőjeleződik körülötte, alapjaiban rendül meg az egész világa, amelynek romjain kell most fölépítenie ismét az életét. Talán a legfájdalmasabb dolog, hogy szakmai tekintélye is sebet kap, hiszen tudhatta, de legalább láthatta volna, hogy az ember, akit szeret, egészen másvalaki.

A brutális gyilkosság első számú gyanúsítottjává lép elő az ő sármos és odaadó férje, akiről egészen másfajta kép kezd kialakulni, ahogy napvilágot látnak a titkai. De vajon a hűtlen és felelőtlen férfi valóban képes lenne az emberölésre, ráadásul ilyen bestiális kegyetlenséggel? A Tudhattad volna állandó meglepetéseket tartogató krimi, amely bizonytalanságban tartja nézőit. Összhangban Grace egyik végletből a másikba eső érzelmeivel. Az alkotók ügyesen keverik a lapokat, részről részre emelni tudják a tétet, amelytől az epizódvégi cliffhangerek körömrágó izgalmakat ígérnek. A Tudhattad volna elsőosztályú krimi, amely a legvégéig tartogat még meglepetéseket.

Egymás fogságában (Hugh Grant és Nicole Kidman)

A producerként is közreműködő Nicole Kidman nemcsak a produkciót érzi magáénak, hanem Grace karakterét is. Remekül belehelyezkedik a szerepébe, amit a mindig tökéletesen álló frizurája és a trendi ruhatára sem képes elrontani. Gesztusai és mimikája mindennél többet mond, ahogy a zavart, széteső, majd poraiból főnixként újra és újra éledő érzékeny nőt megjeleníti. Grace eddig homokba dugta a fejét: nemcsak a szakmai tapasztalatból táplálkozó emberismerete hagyja cserben, hanem a megöröklött hibás családmodellt sem veszi észre, amelybe oly otthonosan belehelyezkedett. Az igazságra édesapja hívja fel a figyelmét. Donald Sutherland Grace mindenható apjaként hatalmas nagyot játszik, aki nem rest a vagyonból és önteltségből cizellált páncélját lejjebb engedve felvillantani lánya előtt a valódi énjét. Mi, nézők még többet kapunk a mélyben rejtőző szörnyetegből, akiben azért ott él a mérhetetlen szeretet és odaadás az övéi iránt.

Generációk, ha találkoznak (Donald Sutherland és Noah Jupe)

Hugh Grant kezdetben mintha önmagát adná Jonathan szerepében: sármos, humoros és mérhetetlenül laza. Aztán a játékidő előrehaladtával árnyalódni kezd a jelleme, tenyérbemászóan sikamlóssá változik. Karaktere lehetőséget kínál neki, hogy az érzelmek széles skáláját a képernyőre festhesse. Jól áll neki a rabosítás is, bizonyítva, hogy a fess brit úr a pokolban is úr. Kidmant és Grant-et is lejátssza a vászonról fantasztikus beleélésével a fiúkat alakító Noah Jupe, akinek zsenge kora ellenére is brutális filmográfia áll már a háta mögött. Feddhetetlen és lelkiismeretes detektívként tiszteletét teszi Edgar Ramírez, míg Lily Rabe Grace erős akaratú és agilis barátnőjeként könyököl utat a mellékszereplők közt. Természetesen nem mehetünk el Matilda De Angelis egysíkú, bár szemet gyönyörködtető alakítása mellett sem, aki egészen kivetkőzik önmagából a szerep kedvéért. Inkább a remek rendezésnek, mintsem a színészi játéknak köszönhetően az olasz színésznő egyszerre tűnik föl áldozatként, a végzet asszonyaként és a családi idill feldúlójaként; remélhetőleg a jövőben az erotikus kisugárzásán kívül a drámai vénáját is kidomboríthatja.

Szíveket tör össze, mielőtt őt is összetörnék (Matilda De Angelis)

A hat epizód alatt a Tudhattad volna krimiből drámává, majd tárgyalótermi thrillerré alakul, miközben főhőseink az információk precíz adagolásával a morális és az érzelmi skála széles tartományait bejárják. A sorozat a New York-i elit életébe enged betekintést, felszínesen érintve sznobságukat, ám kihagyott ziccer marad az alsóbb társadalmi osztállyal való konfrontációjuk, amihez a gyilkosság jó lehetőséget biztosítana. Bármelyik szintjén tartson is Maslow piramisának, az ember akkor is ember marad: saját esendőségének rabja. Gazdag vagy szegény, teljesen mindegy: belül mindenki be van huzalozva, és az ember ezeknek a lelki kényszerpályáknak a foglya. A hatodik epizóddal ma lezárul a sorozat, és végre kiderül, ki a tettes. És hiába volt meg eddig mindene, egy biztos: ami a legjobban számít, abban ő a legszegényebb.

Bányász Attila