Már az előzetes alapján borítékolható: ez lesz az év legfelkavaróbb horrorfilmje
Lee Cronin, aki három évvel ezelőtt még a Gonosz halott-franchise feltámasztásánál bábáskodott, most egy új, hideglelős horrorral jelentkezik: befutott a beszédes című A múmia (The Mummy) első, fenemód hangulatos előzetese.
Lee Cronin virtigli horrorspecialistának számít, hiszen már első rövidfilmjei is e műfajban fogantak, aztán 2023-ban jött a Sam Raimi-féle Gonosz halott-franchise legújabb epizódja, Az ébredés, mely jócskán felülmúlta mind a nézői, mind pedig az ítészi várakozásokat. A direktor ezzel elegendő kreditet szerzett magának ahhoz, hogy új vizekre evezhessen, és egy még nagyobb léptékű, ráadásul eredeti koncepción alapuló filmmel öregbíthesse hírnevét. Már az első előzetes alapján kijelenthetjük, hogy a beszédes című A múmia (The Mummy) – mely semmilyen kapcsolatot nem ápol a Brendan Fraser és Rachel Weisz nevével fémjelzett kalandfilmmel – az év egyik legnagyobb durranása lesz a horrorfilmes mezőnyben.
Ezt olvastad már?
Meglepődtek a rajongók: már most eldőlt az HBO kultsorozatának sorsa
Eláll majd a lélegzeted Chris Hemsworth és Mark Ruffalo közös akciófilmjének előzetesétől
A film középpontjában egy újságíró fiatal lánya, Katie áll, aki rejtélyes módon eltűnik a sivatagban. Hamarosan lázas kutatás indul, a gyermek azonban ennek ellenére sem kerül elő. Nyolc év múltán – a kétségek gyötörte család legnagyobb megdöbbenésére – Katie váratlanul hazatér, de a viszontlátás örömébe rengeteg üröm is vegyül, sőt ekkor veszi csak kezdetét hőseink valódi kálváriája.
Cronin azt ígéri, legújabb munkája egy hatalmas mozgóképes rejtvény lesz, egy agyafúrt logikai feladvány, mely még a zsáner rutinos ismerői számára is szerezhet némi meglepetést. A rendező hozzátette: A múmia a Poltergeist – Kopogó szellem és a David Fincher által rendezett kultikus nyomozóthriller, a Hetedik különleges elegye lesz. Mindez merész kijelentésnek tűnik, a Warner Bros. produkciójának első trailere azonban kifejezetten hatásosra sikeredett, szóval lehet némi fedezet Cronin szavai mögött.
A film főbb szerepeit Jack Reynor, Laia Costa, May Calamawy, Natalie Grace és Veronica Falcón alakítja, producerként pedig James Wan, Jason Blum és John Keville működött közre. Az észak-amerikai premier április 17-én esedékes, a magyar bemutató időpontjáról viszont egyelőre nem érkeztek információk.
Borítókép: Freepik








