Kultrendező valósítja meg George A. Romero soha el nem készült utolsó filmjét

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.09.12 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Kultrendező valósítja meg George A. Romero soha el nem készült utolsó filmjét

A horror történetének egyik legfontosabb alakja, George A. Romero 2017-ben hunyt el, ezért már nem tudta tető alá hozni legutolsó projektjét, a Twilight of the Dead című zombifilmet. Szerencsére a mű végül mégis megvalósulhat, és most az is kiderült, ki ülhet Romero helyett a rendezői székbe.

George A. Romero a modern horror egyik atyja, s Tobe Hooper, John Carpenter és Dario Argento mellett a zsáner történetének legfontosabb, legnagyobb hatású direktora. Romero Az élőhalottak éjszakája (1968) című remekművével tette le a modern zombifilm alapjait, hogy aztán kivételes életműve olyan tételekkel bővüljön, mint Az őrültek (1973), a Holtak hajnala (1978) vagy épp A holtak napja (1985).

Utolsó projektjét, a Twilight of the Dead (A holtak alkonya) című filmet Romero már nem tudta tető alá hozni, ugyanis 2017-ben elhunyt. Sokáig úgy tűnt, a mozi, melyet a néhai direktor még a 2010-es években kezdett előkészíteni, sosem fog megvalósulni.

Most azonban kiderült, hogy A holtak alkonya mégis zöld utat kapott: a gyártó, a Roundtree Entertainment Brad Anderson rendező, A gépész című pszichológiai horror legendás direktorának vezényletével vághat neki a projektnek – számolt be róla nemrégiben a The Hollywood Reporter. Anderson, akinek nevéhez olyan ismert mozik fűződnek még, mint A 9. szalag (2001), a Transz-Szibéria (2008), vagy A hívás (2013), maga is nagy tisztelője a hat évvel ezelőtt elhunyt kultrendezőnek.

„Talán George Romero Az élőhalottak éjszakája című 1968-as klasszikusa volt az első horror, amit életemben láttam, és sokkértéke, társadalmi jelentősége, valamint az, ahogy elkészült, hatalmas inspirációt jelentett számomra” – nyilatkozta Anderson. „Persze ez is egy zombifilm, amiben testrészek röpködnek, fejek hullanak, ugyanakkor fontos társadalmi változásokról is szól, és felteszi a kérdést: mit jelent embernek lenni? Ennek a horrorfilmnek szíve van, és némi remény is pislákol benne” – tette hozzá az alkotó.

A holtak alkonya forgatókönyvét Joe Knetter, Robert Lucas, és Paolo Zelati írta, producerei Romero özvegye, Suzanne Romero, John Baldecchi, Stephanie Caleb, Paolo Zelati és Sarah Donnelly.

(Kiemelt kép: Le Studio Canal)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!