Born in Auschwitz – Szabadulás a családi traumák árnyékából

born in Auschwitz - 2021

Angéla Auschwitzban született 1944 decemberében, ami önmagában csoda, az pedig szintén csodával határos, hogy életben maradt, és édesanyja a karjaiban sétált ki vele a haláltábor kapuján, ezen a napon, a felszabaduláskor. A kisbabát hetekig, egészen a tábor felszabadításáig rejtegette az édesanya, mivel a zsidó újszülöttekre jó eséllyel halált várt.

A traumatizált, borzalmas családi múlttal a háta mögött felnőtt Angéla életében újabb csoda következett, amikor megszületett a lánya, Kati. Kettejük páratlan történetét, a csodák és a traumák folyamatos körforgását örökítette meg hihetetlen érzékenységgel az On the Spot csapata, akik közel öt éven keresztül forgattak a családdal: visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.

A Born in Auschwitz című dokumentumfilmet a holokauszt világnapján, január 27-én mutatja be a Spektrum

Az egész estés dokumentumfilm központi kérdése, hogy miként öröklődnek tovább a családi traumák generációról generációra és hogyan lehet megállítani ezt a folyamatot.

A filmet Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban egy időben mutatja be a Spektrum, míg Németországban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban a legrangosabb európai köztelevízión, az ARTE január közepén játszotta és elsöprő sikert aratott.

„Cseke Eszter és S. Takács András nagy érzékenységgel, ugyanakkor megalkuvás nélkül közelítik meg anya és lánya bonyolult, traumától és sebektől terhelt kapcsolatát.” Der Spiegel

A Born in Auschwitz érzékenyen, lelkiismeretesen és empatikusan mutatja be a transzgenerációs traumát, művészeti felületet biztosítva annak feldolgozásához.” Kurier

„A Born in Auschwitz egy olyan film, ami a bőröd alá mászik.” WDR

Magyarországi premier: 2021. január 27. 22:00 óra, Spektrum.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!