2021-re teljesen megújul a Hungexpo

Hungexpo - felújítás

A Hungexpo revitalizációs program keretében 2021-re teljesen megújul a főváros legnagyobb kiállítási- és vásárterülete. A nettó 55 millió forintból megvalósuló projekt alapkőletétele szeptember 30-án megtörtént, mutatjuk hogyan fog festeni a Hungexpo a munkálatok után!

A meglévő pavilonok felújítása és korszerűsítése mellett két új kiállítási csarnok – 7500 és 9500 négyzetméter alapterülettel -, új fogadóépület és egy kongresszusi központ épül a Finta Stúdió tervei alapján. Felújításra kerül a terület teljes közmű infrastruktúrája (minden egyes pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni), bővül a parkolóhelyek száma, az épületek pedig új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását.

“A 2019. márciusában bejelentett projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése lesz. Ebben az épületben helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, de osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekcióterem. Az épület a jelenlegi legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülés-rendszerrel lesz felszerelve, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt alakíthassák át az igényeknek megfelelően. Emellett helyet kap benne a jelenleg elérhető legkorszerűbb audiovizuális rendszer” – írja az Építészfórum.hu.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!

Címkék: