Az Absolut is beszállt a kézfertőtlenítő üzletbe

A szappan viszont továbbra is verhetetlen a vírusok és baktériumok ellen.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 37
    Shares

hirdetés

absolut - kézfertőtlenítő

Ahogy a koronavírus miatt egyre fogyatkoztak miatt a boltokban elérhető kézfertőtlenítők, úgy azok, akik nem kapcsoltak idejében – vagy nem voltak annyira önzőek, hogy felvásároljanak mindent -, elkezdtek alternatívákat keresni.

hirdetés
hirdetés

Sajnos elkezdetek terjedni a házi készítésű kézfertőtlenítő receptek, a szakértők azonban nem győztek ettől óva inteni, hiszen a házi konyha-laborokban nincsnek meg a megfelelő körülmények ilyen szerek gyártásához, de olyanok is akadtak, akik az addig a gyomrukba jutatott alkohollal, például vodkával kezdtek kezet mosni. Válaszul a főként kórházak számára problémás készlethiányra reagálva

a svéd Absolut március 13-án bejelentette, készek segíteni a kézfertőtlenítő gyártásban.

Már írtunk arról, hogy az LVMH csoport a parfümöket és kozmetikumokat gyártó üzemeiben kezdte el kézfertőtlenítőt gyártani, amit aztán a francia hatóságokhoz és az egészségügyi intézményekhez juttatnak el díjtalanul, azonban nemcsak ők az egyetlen cég, amely a rendelkezésre álló kapacitásaival beszáll a koronavírus elleni globális harcba.

A fake news most sem alszik, sajnos rengeteg félrevezető, sőt, kifejezetten káros információ terjed arról, miként lehet védekezni a COVID-19 betegséget okozó vírusokkal szemben. Ilyen az a “japán orvosok azt tanácsolják” felütésű poszt, amiben azt próbálják elhitetni a kétségbeesett emberekkel, hogy ha 15 percenként isznak pár kortyot, akkor a vírus lecsúszik a gyomrukba, ahol a gyomorsav megöli őket. Ugyanígy nem nyújt biztos védelmet a házilag kuytult kézfertőtlenítő, sokan pedig zsigeri reakcióként az alkoholhoz nyúltak, na de nem úgy. A szájuk helyett inkább a kezükre öntötték az alkoholt, gondolván, az fertőtlenít. Sajnos azonban a helyzet az, hogy a boltban kapható szeszek hatásfoka nem elég erős ahhoz, hogy elpusztítsa a kórokozókat, ehhez a patikában kapható, legalább 70%-os tiszta etil-alkohol kell, ám még ez sem ér a legjobb fertőtlenítőszer nyomába:

hirdetés

a szappan verhetetlen a vírusok és baktériumok ellen.

Habár a vodka ebben a helyzetben nem segít, az alkoholgyártók elő tudják állítani a megfelelő alapanyagot a kézfertőtlenítő gyártásához. Egy néhány napos bejelentés szerint az Absolut is így tesz. Bár már a francia Pernod Ricard konglomerátum részei, továbbra is Svédországban van lepárlójuk, így Paula Eriksson, a márka stockholmi kommunikációs managere egy tweetben jelentette be, hogy a vállalat „kész örömmel segítséget nyújtani” a kézfertőtlenítő gyártásban. „Le tudjuk szállítani magát az alkoholt, ha a fogadó hatóságok segítenek a többiben” – áll a tweetben. „Az Absolut szeretne hozzájárulni a kézfertőtlenítő gyártáshoz.”

Emellett a Finwire hírügynökség információi szerint Eriksson azt is elmondta, hogy saját használatra már készült kézfertőtlenítő, sőt, korábban a sertésinfluenza idején is gyártott a vállalat higiéniás termékeket. Később Eriksson arról posztolt, hogy kapocslatban van a svéd egészségügyi tárcával és a védelmi minisztérium alá tartozó svéd polgári készenléti ügynökséggel a Drinks Business értesülései szerint. Ugyanakkor az elmúlt két napban nem volt fejlemény Eriksson Twitter oldalán a témában.

Akárhogy is a legfontosabb: az alkohol nem fertőtlenítő!

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 37
    Shares
Előző cikk Mozgással a depresszió ellen - ennyit mozogj egy héten!
Következő cikk Automatikusan jóváírja a Wizz Air a törölt járatok viteldíjának 120 százalékát