Eltitkolt kriptovagyon: egyre gyakoribb a válóperekben
Akár minden tízedik bontópernél is fény derülhet a házaspár egyik tagjának eltitkolt kriptovagyonára Magyarországon, ez az arány pedig az elkövetkező tíz évben megtöbbszöröződhet.
Akár minden tízedik bontópernél is fény derülhet a házaspár egyik tagjának eltitkolt kriptovagyonára Magyarországon, ez az arány pedig az elkövetkező tíz évben megtöbbszöröződhet.
Több száz milliárd dollár tűnt el a kriptopiacról, miután a Bitcoin ára történelmi mélyrepülést mutatott be.
A kriptovaluták egyelőre nem forgatták fel fenekestül a pénzügyi szektort, de arra elegendőek voltak, hogy hullámokat verjenek, és az elmúlt évek legmegosztóbb befektetésévé váljanak.
Mi okozza az árak esését és mi okozza a kriptovaluták volatilitását?
Míg Elon Musk becsült vagyona 2020 elején “mindössze” 27 milliárd dollár volt és alig fért fel a világ 50 leggazdagabb embereinek listájára, addig az idei évet már 185 milliárd dollárral indította.
Hamarosan egy Bitcoin bánya is épül az országban.
Nem véletlen, hogy kérészéletű lelkesedést követően, a zéró emisszió önjelölt harcosa, Elon Musk is kihátrált a kriptovaluta mögül.
Két percben minden, amit a Bitcoinról tudni akartál.
Paródiának indult, a Dogecoin piaci értéke jelenleg közel 570 millió dollár.
A világ nagy tőzsdéin és kötvénypiacain ugyancsak folytatódott a szerdán elkezdődött rali.
Mindenki erről beszél, de a blockchain és a kriptovaluták működését még mindig kevesen látják át.