Will Smith remek híreket közölt a Legenda vagyok 2. részéről

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.12.05 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Will Smith remek híreket közölt a Legenda vagyok 2. részéről

A Richard Matheson posztapokaliptikus regénye nyomán íródott sci-fit még 2007-ben láthatta a közönség. Az Oscar-díjas Will Smith nemrég egy szaúd-arábiai filmfesztiválon beszélt a régóta dédelgetett folytatásról.

Az 55 éves amerikai filmcsillag, Will Smith is tiszteletét tette a Szaúd-Arábiában megrendezett Red Sea Nemzetközi Filmfesztiválon. A Men in Black és a Bad Boys sztárja az eseményen új részleteket osztott meg a 2007-ben készült Legenda vagyok várva várt folytatásáról – szellőztette meg a Variety. Noha a Richard Matheson azonos című, 1954-ben megjelent posztapokaliptikus regénye nyomán íródott sc-fi végén Smith karaktere meghalt, az alternatív befejezésben – melyet a DVD-változatban is meg lehetett tekinteni – a forgatókönyvírók megkímélték az életét.

Érdekesség, hogy a második rész kiindulópontját ez utóbbi verzió jelenti majd, vagyis az Oscar-díjas Smith a folytatásban is kamerák elé állhat. Sőt, a munkálatokból producerként is kiveszi a részét, akárcsak a projekt másik húzóneve, Michael B. Jordan (Creed, Fekete párduc).

„Holnap fel kell hívnom Michael B. Jordant. Eléggé közel vagyunk a megvalósításhoz, most futott be a forgatókönyv is” – újságolta a Red Sea Nemzetközi Filmfesztiválon Will Smith. „Hatalmas Legenda vagyok-rajongónak kell lennetek ahhoz, hogy ezt tudjátok, de annak ellenére, hogy a moziverzióban meghal a figurám, DVD-n ismertté vált egy alternatív verzió, melyben a karakter életben maradt. A DVD-verzió mitológiájával megyünk majd tovább. Többet nem árulhatok el, de Michael B. Jordan is benne van a buliban” – tette hozzá sejtelmesen a filmsztár.

Akiva Goldsman forgatókönyvíró már korábban célzott rá, hogy a második rész az alternatív befejezést tekinti majd kánonnak, s ezt most Smith friss nyilatkozata is megerősítette.

A 2007-ben bemutatott Legenda vagyok fontosabb szerepeit az Oscar-díjas színész mellett Emma Thompson, Alice Braga és Charlie Tahan alakították, de feltűnt benne Will Smith 23 esztendős lánya, Willow is.

Richard Matheson regényét eddig három alkalommal filmesítették meg: 1964-ben Az utolsó ember a Földön, 1971-ben Az omega ember, 2007-ben pedig Legenda vagyok címmel készült belőle adaptáció. A könyv ugyanakkor komoly hatással volt George A. Romero 1968-os horrorklasszikusára, Az élőhalottak éjszakájára is.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!