Apple M1 - Az Apple bemutatta saját Arm-alapú processzorát és ezzel együtt érkező 3 új modellt

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.11.11 | Életmód | Olvasási idő: 4 perc
Apple M1 - Az Apple bemutatta saját Arm-alapú processzorát és ezzel együtt érkező 3 új modellt

Már az idei Apple fejlesztői világkonferencia előtt is talán az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon debütálnak-e az első olyan Mac számítógépek, amelyekben az Intel processzora helyett az Apple saját, ARM-alapú processzora dolgozik.

Bejelentés ugyan volt idén júniusban, a sokak által várt premier viszont akkor elmaradt, októberben pedig az új iPhone 12 kapta a főszerepet. Egy héttel ezelőtt azonban az Apple beharangozta, hogy még egy dolog hátra van, tegnap pedig végre lehullt a lepel az Apple M1 részleteiről és a három friss modellről, ami már az új technológiával érkezik.

A váltás lehetővé teszi az Apple számára, hogy elszakadjon az Inteltől, ezáltal nagyobb szabadságot kapjon a Mac számítógépeinek tervezésével és fejlesztésével kapcsolatban. Saját processzoraival az Apple végre behozhatja a Mac-be a „titkos összetevőt”, amelyet régóta beépítettek az iPhone-ba – saját készítésű chipeket, amelyek lehetővé teszik a teljesítmény és a funkciók finomhangolását.

De valahol ez is nagy hazárdjáték. Az Apple nem az első technológiai óriás, amely az Arm szabványon alapuló processzorokkal rendelkező laptopokat bocsát ki, ugyanolyan alap architektúrával, mint a mobil eszközökben. De az Apple határozottan más megközelítést alkalmaz.

Az Arm-alapú Windows PC-k, például a Microsoft saját Surface Pro X modellje, hosszú akkumulátor-élettartammal és könnyű kialakítással büszkélkedhetnek, de gyakran elmaradnak a hagyományosabb, Intel-alapú testvéreiktől, amikor a valódi munka elvégzéséhez szükséges nyers teljesítményről van szó.

Az Apple természetesen azt állítja, hogy az M1 processzoron futó új készülékek minden eddiginél jobbak lesznek:

MacBook Air

Az Apple az új chipeket használva frissítette az egyik legnépszerűbb laptopot. Az új 13 hüvelykes MacBook Air volt az első olyan eszköz, amelyet az Apple bemutatott az új M1 processzor meghajtásával, és amely a vállalat állítása szerint „akár három és félszer gyorsabb” lesz, mint a korábbi modellek – és akár háromszor gyorsabb, mint egy hasonló Windows laptop. A chip kisebb mérete és nagyobb hatékonysága lehetővé tette az Apple számára, hogy eltávolítsa a laptopokat hűtő ventilátort, így a vállalat azzal dicsekedett, hogy az új Air „teljesen csendben lesz”. A MacBook Air ára 999 dollár, Magyarországon 429 990 forintért lesz elérhető.

MacBook Pro

Az Apple emellett hozzáadja az új M1 processzort az egyik csúcskategóriás modelljéhez is, tovább növelve a 13 hüvelykes MacBook Pro teljesítményét és sebességét. Az ígéretek szerint a felhasználók a 8K videó gyorsabb lejátszását és a jobb gépi tanulási képességeket várhatják, “minden idők leghosszabb akkumulátor élettartama” mellett: 17 órás webböngészésre és 20 órás videó lejátszásra képes. Az új MacBook Pro 1199 dollárba kerül, itthon 549 990 forintért lesz elérhető.

Mac Mini

Az Apple Mini nagyobb teljesítményű alternatívát kínál azoknak a felhasználóknak, akik inkább nagyobb monitorokon dolgoznak, és nagyobb teherbírásra van szükségük, mint egy laptop. Az Apple szerint az új gép háromszor gyorsabb lesz az előzőnél és 699 dolláros áron kerül forgalomba, itthon pedig 309 990 forintért lesz elérhető.

Ha az Apple állításai helytállóak, akkor az egész Mac-sorozat izgalmas jövő elé néz. De ha ezek a gépek és az őket működtető processzor elmaradnak az elvárásoktól és az ígéretektől, amelyekkel igencsak magasra tették a lécet, a cégnek komoly kihívásokkal kell majd szembenéznie.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
Címkék: