Orosz-amerikai kétoldalú tárgyalás Törökországban: kiszivárogtak a részletek

orosz-amerikai kétoldalú tárgyalás

Orosz-amerikai hírszerző főnöki kapcsolatfelvétel történt hétfőn Ankarában. A találkozóról elsőként a Kommerszant című moszkvai gazdasági napilap számolt be hétfő reggel.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak délelőtt még azt mondta, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a török fővárosban történt orosz-amerikai kapcsolatfelvételről szóló információkat, délután viszont a TASZSZ-nak már megerősítette, hogy amerikai kezdeményezésre kétoldalú megbeszéléseket tartottak a török fővárosban, ám további részleteket nem árult el.

A washingtoni Fehér Ház a The New York Times szerint azt közölte, hogy William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója hétfőn orosz hivatali partnerével találkozott Törökországban, és arra intette Oroszországot, hogy tartózkodjon a nukleáris fegyver bevetésétől Ukrajnában.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács azt közölte, hogy az ankarai tanácskozás nem az ukrajnai háború rendezéséről szólt, és hogy Kijevet Washington előre tájékoztatta a találkozóról. A testület szerint Burns felvetette az Oroszországban elítélt amerikai állampolgárok ügyét is.

A találkozót előzetesen nem jelentették be. Orosz és amerikai delegáció legutóbb január 10-én találkozott Genfben, hogy a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról tárgyaljon.

Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn, újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az ukrajnai rendezési tárgyalások lehetőségével kapcsolatban bárki által támasztott előfeltételeket.

“Nem, az ilyen előfeltételek természetesen elfogadhatatlanok. Elnökünk többször is elmondta, hogy készen állunk a tárgyalásokra. De ezeknek a tárgyalásoknak természetesen figyelembe kell venniük a terepen kialakult helyzetet” – mondta Grusko Pekka Haavisto finn külügyminiszternek azt a kijelentését kommentálva, miszerint az Ukrajnáról szóló béketárgyalások csak abban az esetben kezdődhetnek meg, ha Oroszország maradéktalanul visszavonja hadseregét az általa megtámadott ország területéről.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!