Kijev nagy részében még mindig nincs áram
Kijev 70 százalékában továbbra sincs áram, a vezetékes vízellátást eddig részlegesen állították helyre a szerdai újabb, főként a polgári infrastruktúra megsemmisítését célzó nagyszabású orosz rakétatámadás után – közölte csütörtökön Vitalij Klicsko kijevi polgármester.
A városvezető a Telegram üzenetküldő alkalmazáson kifejtette, hogy a vízellátást a Dnyeper folyó bal partján, részben pedig a jobb oldalon visszaállították Kijevben.
„A Kijivvodokanal vízművállalat energiamérnökei és szakemberei egész éjszaka azon dolgoztak, hogy helyreállítsák a főváros létfenntartását. A város bal partján már helyreállt a vízellátás. A jobb oldalon reggelre tervezzük a helyreállítását. A főváros 70 százaléka még mindig áram nélkül van”
– írta Klicsko hangsúlyozva, hogy az energetikai szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszakapcsolják az áramot, de ez attól függ, hogy sikerül-e helyreállítani az egyensúlyt egész Ukrajna energiarendszerében.
Az ukrajnai atomerőművek szerdai ideiglenes lekapcsolódása után Herman Haluscsenko energetikai miniszter azt ígérte csütörtökön, hogy a nap végéig az összeset visszakapcsolják az ukrán energiahálózatba, ami jelentősen fogja csökkenteni az áramhiányt az országban. Hozzátette, hogy a létfontosságú infrastrukturális létesítmények országszerte már áram alatt vannak, és a termelési mennyiséget a nap folyamán növelik.
„Arra számítunk, hogy estére megkezdik a működést az atomerőművek, amelyek árammal látják el a hálózatot, és ez jelentősen csökkenti a hiányt. Ez az első alkalom, hogy mind a négy atomerőművet egyszerre kapcsolták le” – jegyezte meg Haluscsenko. „Az atomerőművek esetében most kulcsfontosságú – folytatta -, hogy saját szükségleteik kielégítésére kapjanak elegendő áramot, ami nukleáris biztonsági kérdés. Ha egy atomerőmű dízelgenerátorral működik, az kockázatot jelent a nukleáris és sugárbiztonsági szabványok és követelmények tekintetében” – hívta fel a figyelmet.
Hangsúlyozta, hogy ezért minden atomerőművet a lehető legrövidebb időn belül bekapcsoltak az ukrán energiarendszerbe, ami lehetővé teszi számukra, hogy ismét áramot szállítsanak a hálózatba. Kivételt képez a zaporizzsjai atomerőmű, amely továbbra is dízelgenerátorral működik – tette hozzá.
Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője egy tévéműsorban kijelentette, hogy előrejelzésük szerint az oroszok a jövőben is folytatják a szerdaihoz hasonló nagyszabású rakétatámadásokat Ukrajna ellen, és körülbelül egy hétbe telik, mire felkészülnek a következőre.
(MTI)