A NATO hivatalos álláspontja a lengyel rakétatámadásról

Lengyelország rakéta támadás

Nincs jel arra, hogy a keddi kelet-lengyelországi robbanás szándékos támadás eredménye lenne, és arra sem, hogy Oroszország katonai offenzívát indítana a NATO ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdai sajtónyilatkozatában.

Stoltenberg a NATO-tagállamok nagykövetei részvételével tartott rendkívüli tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, az előzetes elemzések szerint az incidenst valószínűleg egy ukrán légvédelmi rendszer rakétája okozta, amelyet azért lőttek ki, hogy megvédjék az ukrán területet az orosz cirkálórakétáktól.

“Ez nem Ukrajna hibája volt, Oroszország viseli a végső felelősséget, mivel folytatja az Ukrajna elleni illegális háborúját”

– hangsúlyozta a főtitkár, hozzátéve hogy az eset kivizsgálása még folyamatban van, és meg kell várni a végeredményét. Felhívta a figyelmet, hogy a NATO az ukrajnai háború kezdete óta fokozta a készenlétet a szövetség keleti szárnyán.

“Oroszországnak abba kell hagynia ezt az értelmetlen háborút, a NATO pedig továbbra is támogatni fogja Ukrajna jogát az önvédelemhez” – jelentette ki Stoltenberg hozzátéve, hogy több szövetséges tagállam is bejelentette, hogy kész növelni a légvédelmi eszközök mennyiségét Ukrajnának, erről még a szerdai nap folyamán tanácskoznak az érintett országok.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!