A földből is milliomosok nőnek ki Amerikában

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2025.06.21 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 2 perc
A földből is milliomosok nőnek ki Amerikában

A Global Wealth Report 2025 című jelentésből kitűnik: az Egyesült Államokban egy év leforgása alatt 379 ezerrel gyarapodott a milliomosok száma.

Tavaly naponta átlagosan ezer fővel bővült a milliomosok száma az Egyesült Államokban – világít rá a Global Wealth Report 2025 című jelentés, amit a napokban publikáltak. Az adatokból kiderül: a magánszemélyek nettó vagyona világszerte 4,6 százalékkal, az USA-ban viszont több mint 11 százalékkal növekedett, ami részint az amerikai dollárt jellemző stabilitásnak, részint pedig a piacok optimizmusának köszönhető.

Emellett az is sokatmondó, hogy tavaly az Egyesült Államok területén élt a világ (dollár)milliomosainak mintegy 40 százaléka.

A 100 ezer és 1 millió dollár közötti vagyonnal rendelkező magánszemélyek aránya Nagy-Kínában (azaz Kína szárazföldi részén, Hongkongban és Tajvanon) volt a legmagasabb tavaly globálisan (28,2 százalék), majd Nyugat-Európa (25,4 százalék) és Észak-Amerika (20,9 százalék) következett a rangsorban.

A jelentés egyébként arra is kitér, hogy a világ lakosságának több mint 80 százaléka csekélyebb vagyonnal rendelkezik, mint 100 ezer dollár (átszámítva 35 millió forint), 1,6 százaléka viszont 1 millió dolláros (350 millió forintos), vagy annál is nagyobb pénzösszeg felett diszponál.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!