A triplázás küszöbén a Manchester City
Az első diadalára hajtó Manchester City évek óta a BL nagy esélyesei közé tartozik, Josep Guardiola vezetőedzővel immár hetedik idényben üldözi a legrangosabb európai trófeát – mindeddig sikertelenül.
Az első diadalára hajtó Manchester City évek óta a BL nagy esélyesei közé tartozik, Josep Guardiola vezetőedzővel immár hetedik idényben üldözi a legrangosabb európai trófeát – mindeddig sikertelenül.
Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Szoboszlai Dominiknak sorsdöntő szerep jutott a pályán, a Lipcse középcsatára gólra váltott tizenegyeséről és jövőbeni terveiről exkluzív interjút adott a meccs után.
Tavaly októberi sérülése után Gulácsi Péter egyéni, labdás edzésen vett részt kedden.
Szoboszlai Dominik: sajtóhírek szerint leginkább az angol bajnokságban jelenleg harmadik Newcastle United szeretné megszerezni a magyar válogatott kapitányát.
Sallai Roland számára hullámvasút volt a jelenlegi idény, de a Freiburg magyar válogatott labdarúgója úgy érzi, félig már kint van belőle.
Bár a Barcelona kényelmes, tizenkét pontos előnnyel vezet a spanyol bajnokságban, a legértékesebb keret továbbra is a Real Madridé.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel zárult Európa-bajnoki selejtezőn bebizonyította, képes lehet nagy dolgokra.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyáltalán nem számít könnyű mérkőzésre hétfőn a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Katar uralkodó emírje elkötelezett Manchester United-szurkoló, így valószínűleg nem akarja elszalasztani a lehetőséget, hogy megszerezze szeretett klubját és a világ egyik legnagyobb sportmárkáját.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint számos tekintetben várakozáson felül szerepelt tavaly a válogatott, és a sportvezető reméli, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány tudatos építkezése a jövőben folytatódik.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mögé fel tud sorakozni a magyar labdarúgó-válogatott.