Kiderült, melyik ország robbantotta fel az Északi Áramlat vezetéket
Németország Szövetségi Igazságügyi Bírósága (BGH) a minap közzétett egy dokumentumot, melyből kivilágik: egy idegen ország utasítására robbanthatták fel az Észak Áramlat gázvezetéket.
A Der Spiegel hozzáteszi: a szóban forgó dokumentumból minden kétséget kizáróan kiderül, hogy Németország Ukrajnát gyanúsítja a cselekménnyel. Sokatmondó, hogy a német Szövetségi Igazságügyi Bíróság (BGH) az ukrán Szerhij K. letartóztatása kapcsán tette közzé az anyagot: a férfit azzal vádolják, hogy annak a különleges osztagnak a tagjaként tevékenykedett, mely felrobbantotta az Észak Áramlatot. Noha bűnösségét határozottan tagadta, Szerhij K-t alkotmányellenes szabotázzsal, robbantással és építmény megrongálásával is gyanúsítják. Ügyvédei most a férfi szabadon engedését követelik, méghozzá arra hivatkozva, hogy szerintük az ukrán kommandós „egy legitim katonai célpont” ellen intézett támadást, mely a hazájával hadban álló Oroszország hadiiparát finanszírozta. Úgy vélik, a fentiek miatt – és a nemzetközi jog alapján – a német hatóságoknak nincs joga fogva tartani a szabotőrt.
Ezt olvastad már?
Már Oroszország szövetségesei is Putyin hatalmas fiaskójáról beszélnek
Trump előbb döntött, mint kérdezett: ez az amerikai olajóriások véleménye Venezueláról
A német törvényszék ellenben kijelentette, hogy Szerhij K. és társai polgári célpontot támadtak meg, s ugyanennyire fontos, hogy az akcióban nem katonákként, hanem titkosszolgálati szereplőkként működtek közre.
Hangsúlyozták: mivel Németország ellátása az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül történik, ezért a támadás a németek szuverenitását is sérti. A törvényszék által közzétett vádiratban egyébként az is szerepel, hogy Szerhij K. és csapata „egy idegen ország utasítására” cselekedtek. Ez az ország pedig – emeli ki a Der Spiegel – nem más, mint Ukrajna.
A lap szerint a dokumentumban megerősítést nyer sok olyan részlet, amit korábban ők maguk derítettek ki. Ezek között említik, hogy a csapat élén Roman Cservinszkij ukrán hírszerzési tiszt állt, a parancsot pedig nem Volodimir Zelenszkij elnök, hanem Valerij Zaluzsnij egykori főparancsnok adta ki.
Forrás: Der Spiegel
Borítókép: Denny Müller, Unsplash








