Jön az X-akták régen várt rebootja: az egyik főszereplő kilétéről is lehullt a lepel
Ryan Coogler, a 16 Oscar-díjra jelölt Bűnösök direktora bábáskodhat majd az új széria felett, mely két eltérő jellemű FBI-ügynök közös nyomozásának történetét fogja elmesélni.
A Hulu végre zöld utat adott a Ryan Coogler filmrendező (A megálló, Creed – Apolló fia, Bűnösök) nevével fémjelzett új X-akták-sorozatnak – számolt be róla nemrég a Deadline. A hírek szerint a neves hollywoodi alkotó mellett Danielle Deadwyer (A zongoraóra) is részt vesz majd a széria fejlesztésében, showrunnerként pedig Jennifer Yale (The Coppenhagen Test) igazgathatja a projektet. Annyi bizonyos, hogy a sorozat pilotját Coogler készíti – méghozzá rendezői és forgatókönyvírói minőségben egyaránt -, a sztori pedig két elhivatott, de homlokegyenest eltérő jellemű FBI-ügynök közös nyomozását fogja elmesélni. A szereposztás részletei egyelőre nem láttak napvilágot, az egyik főszereplőt azonban a már említett Danielle Deadwyer fogja játszani.
Ezt olvastad már?
Tom Hanks bújhat a gyásszal dacoló Abraham Lincoln bőrébe
A magyarok képtelenek megunni ezt a sorozatot: a Netflix nézettségi toplistáját is uralja
A vezető producerek névsora több mint impozáns: Jennifer Yale mellett az eredeti széria showrunnerét, Chris Coopert, sőt magát Cooglert is felfedezhetjük benne.
A 16 Oscarra jelölt Bűnösök rendezője öt évre szóló exkluzív televíziós szerződést kötött a Disney-vel, s ennek keretein belül látott neki az X-akták-reboot előkészítésének. Chris Cooper először egy 2023-as podcastbeszélgetés során célzott rá, hogy hamarosan újra feltámad a kisképernyőn a kilencvenes évek emblematikus sorozatának mítosza, de maga Coogler csak tavaly áprilisban erősítette meg a híresztelést. A direktor ugyanebben az interjúban említette meg, hogy a reboot kapcsán felvette a kapcsolatot az eredeti széria női sztárjával, a Scully ügynököt alakító Gillian Andersonnal is – azóta is nagy kérdés, hogy vajon a színésznő feltűnik-e az új epizódokban (ha igen, valószínűleg csak egy cameo erejéig számíthatunk a felbukkanására).
Az X-akták 1993-ban debütált a Foxon, és összesen 9 évadot ért meg, de a tomboló népszerűséget két nagyjátékfilm (X-akták: A film, 1998; X-akták: Hinni akarok, 2008) is meglovagolta, sőt 2016-ban újra is indították a szériát, ami azonban nem bizonyult átütő sikernek, s két évad után el is kaszálták. Csak reménykedhetünk benne, hogy a mostani reboot kedvezőbb fogadtatásban részesül majd, és tényleg a szívünkbe csempész egy darabkát a megsárgult emlékű, mégis felejthetetlen kilencvenes évekből.
Forrás: Deadline
Borítókép: Tech Daily, Unsplash








