Németország meglátta a ragyogó lehetőséget a mesterséges intelligencia térhódításában
A németek átfogó igényű stratégiát fektetnek le országuk számítástechnikai infrastruktúrájának bővítésére az adatközponti kapacitások megduplázásával, és a mesterséges intelligencia számára rendelkezésre álló számítási teljesítmény növelésével 2030-ig – közölte Karsten Wildberger digitális miniszter.
A kabinet elé kerülő stratégia 28 intézkedést tartalmaz, és a német gazdaság digitalizációjából, a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia gyors terjedéséből fakadó, világszerte növekvő számítási igényre reagál. A kormány célja, hogy Németország vezető, szuverén európai adatközponti és AI-infrastruktúra-központtá váljon, miközben megőrzi nemzetközi versenyképességét a technológiai versenyben. A beruházások ösztönzése érdekében a stratégia új területek kijelölését, a tervezési és engedélyezési eljárások gyorsítását, valamint a helyi önkormányzatok számára pénzügyi ösztönzők bevezetését irányozza elő. A jövőben a nagy adatközpontok után fizetett iparűzési adó ott jelenne meg, ahol az adott létesítmény működik, nem pedig a vállalat központjának településén.
Ezt olvastad már?
Az AI-boom ára: Így vásárolják meg a techóriások a klímavédelmi túlélésüket
Íme a legjobb zajszűrős fejhallgatók – a csend többé nem luxus!
A kormány elsősorban úgynevezett „rozsdaövezeti” területeket – például egykori erőművi telephelyeket – kíván felhasználni új adatközpontok számára, mivel ezek gyakran már rendelkeznek megfelelő hálózati csatlakozással. Ilyen potenciális helyszín például a rajnai bányavidék vagy a brandenburgi Lübbenau térsége.
A stratégia egyik fő kihívásként az elektromos hálózat korlátozott csatlakozási kapacitását jelöli meg, mivel az adatközpontok energiaigénye igencsak magas. A jövőben a hálózati hozzáférést a projektek tényleges előrehaladása alapján osztanák ki. A kormány célja egyben az is, hogy az adatközpontok működését teljes mértékben megújuló energiával biztosítsák.
A dokumentum hangsúlyozza továbbá, hogy az ágazatot jelenleg nagyrészt nem európai technológiai vállalatok uralják. Az olyan amerikai cégek, mint az Amazon Web Services, a Microsoft vagy a Google domináns szerepet töltenek be a felhő- és adatközponti piacon, és az utóbbi időben több milliárd dolláros beruházásokat jelentettek be. Német részről például a Deutsche Telekom és a Schwarz-csoport is nagyszabású adatközpont-projektekbe fektet.
A kormány ezért az új kapacitások kiépítésében a német és európai szereplők erősítésére törekszik. A tervek között szerepel legalább egy nagy, kereskedelmi „AI-gigaüzem” létrehozásának támogatása is, amelyet európai vezetésű, állami-magán együttműködésben működő konzorcium hozna létre – írja az MTI.
Forrás: MTI
Borítókép: DC Studio, Freepik








