Piqué búcsúbeszédét az egész Camp Nou megkönnyezte

Gerard Piqué

Gerard Piqué, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája csütörtökön jelentette be, visszavonul a profi futballtól. A váratlan bejelentés után, szombaton este, az Almería ellen lépett utoljára pályára a Camp Nouban.

A csapat győzelemmel (2-0-ra nyertek az Almería ellen), Piqué pedig a lefújás után érzelmes beszéddel búcsúzott csapattársaitól és a helyszínen lévő 92 ezer szurkolótól.

“Ahogy egyre idősebb leszel rájössz, hogy elengedni ugyanannyit jelent, mint szeretni. Szeretem a Barcát! Többek között ezért is gondolom azt, hogy ez a tökéletes pillanat a távozásra”

– fogalmazott a katalánok legendás játékosa könnyes szemmel hozzátéve, hogy biztos benne, hogy lesz még dolguk egymással, hiszen itt született és itt is fog meghalni.

Pique 30 trófeát nyert és 616 alkalommal lépett pályára a Barca színeiben, miután 2008-ban a Manchester Unitedtől csatlakozott. Pique játszotta az ötödik legtöbb meccset a Barcelona játékosai közül – a felette lévő négy játékos egykor csapattársa volt – Lionel Messi (778), Xavi Hernandez (767), a Barca jelenlegi középpályása, Sergio Busquets (694) és Andres. Iniesta (674). Csak Messi (35) és Iniesta (32) nyert több trófeát a Barcának, mint Pique.

Pique részt vett a 2010-es spanyol világbajnokságon és a 2012-es Eb-n is. A 2018-as válogatott visszavonulása előtt 102 válogatottsággal egyike annak a 13 játékosnak, aki 100-szor lépett pályára a La Roja színeiben.

Más üzleti érdekeltségek mellett Pique tulajdonosa az FC Andorra csapatának, amely a spanyol másodosztályban játszik és többször elmondta, visszavonulása után szeretne a klubnál dolgozni, szívesen lenne az FC Barcelona elnöke.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!