Michelisz Norbi újabb két lépéssel közelebb a bajnoki címhez!

Michelisz Norbi - Nürburgring

Michelisz Norbi vezető pozícióból kezdte a WTCR túraautó-világbajnokság utolsó, szezonzáró versenyhétvégéjét, előnyét pedig tovább tudta növelni, miután mindkét időmérőt megnyerte.

Michelisz Norbit a benzingőz és az autók izgalmas világa már gyerekkorában teljesen elvarázsolta, hét éves kora óta volt biztos abban, hogy egyszer ő is autóversenyző lesz. Akkoriban még csak a nagybátyjának szurkolt a kordon mögül, akitől később az első saját négykerekű járgányát is kapta. Ezen a gokart technikájára épült, vaskeretes autón tanult meg vezetni Himesházán, egy Pécs melletti kis településen, ma pedig a BRC Hyundai Squadra Corse pilótájaként küzd a WTCR bajnoki címért, ma pedig ismét két lépéssel közelebb került a célhoz!

Michelisz Norbi a malajziai szezonzáró hétvége mindkét időmérőjét megnyerte, ezzel pedig 15 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettben, ráadásul a magyar pilótának sikerült a hétvége legjobb körével indítania az időmérő második szakaszát. Michelisz ezzel tökéletes helyzetbe került a vasárnapi zárásra és már csak három futam választja el attól, hogy sporttörténelmet írjon. “Köszönöm, hogy ennyien szurkoltok nekem, ez egy fantasztikus nap volt! ☺️ Újabb két lépéssel közelebb… “ – írta Michelisz Norbi hivatalos Facebook oldalán.

Magyar idő szerint a WTCR malajziai hétvégéjének vasárnapi programja:

december 15., vasárnap

  • 08.15-08.45 Első futam, 9 kör
  • 11.15-11.45 Második futam, 9 kör
  • 13.10-13.50 Harmadik futam, 11 kör

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!