Számokban a Liszt Ferenc Repülőtér legutóbbi negyedéve

Közel 5 millió utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren a harmadik negyedévben. Mutatjuk a legérdekesebb adatokat:

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 9
    Shares

hirdetés

Budapest Airport - számokban - 2019

A harmadik negyedévben 4,7 millió induló és érkező utazó használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljait – derül ki a Budapest Airport legfrissebb közleményéből.

hirdetés

Az év legforgalmasabb hónapjaiban, júliusban és augusztusban 1,6 millió feletti volt a havi forgalom, és szeptemberben is 1,5 millió fölötti volt az utasszám. 2018 hasonló időszakához képest 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedév forgalma, ami a korábbi évekhez képest kisebb bővülés.

Nagyobb arányban nőtt a Schengenen kívüli forgalom, ez a szegmens 8 százalék fölötti bővülést ért el, míg a schengeni irányba induló vagy onnan érkező utasok száma 6,1 százalékkal emelkedett.

A havi fel- és leszállások száma a harmadik negyedévben 11 570 körül volt, ez ugyancsak nőtt, de még mindig alatta marad a 2006-os, vagyis 13 évvel ezelőtti 12 ezres csúcsnak, az év ugyanezen időszakában.

A városok listáját továbbra is London vezeti, a brit főváros és Budapest között repül minden tizedik utas. A következő Frankfurt, majd Párizs és Brüsszel, az ötödik Tel Aviv.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója az adatokat a közlés szerint úgy értékelte, hogy a forgalomnövekedés továbbra is stabil és meghaladja az európai átlagot, de már nem olyan robbanásszerűen gyors, mint az elmúlt 4-5 évben. Ezt a növekedést képes kezelni a repülőtér, és eközben nagy hangsúlyt fektetnek a szolgáltatás minőségének emelésére és az utasélmény javítására – tette hozzá.

hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 9
    Shares
Előző cikk Will Smith szintet lépett országimázs-építésben
Következő cikk 10 zseniális gondolat Vekerdy Tamás Tanár Úrtól!