Százéves filmszínházba fektette vagyonát az Oscar-díjas Cillian Murphy
Az Oppenheimer címszereplője gondolt egy merészet, és megvásárolta azt a nagybecsű írországi mozit, mely gyermekkorától fogva közel áll a szívéhez. A filmszínésznek ambiciózus tervei vannak a létesítménnyel.
Az Oscar-díjas filmszínész, Cillian Murphy most már saját mozival is rendelkezik – számolt be róla a Deadline. Az Oppenheimer című történelmi dráma főszereplője az írországi Dingle városának The Phoenix Cinema névre keresztelt létesítményére ruházott be. A 48 éves világsztár feleségével és egyben új tulajdonostársával, Yvonne McGuinness-szel együtt arra tett ígéretet, hogy nemcsak a moziként és táncházként is üzemelő intézmény eredeti eszmeiségét és nívóját őrzi meg, de ki is terjeszti annak profilját. Ha minden jól megy, 2025-ben befejeződhet a helyszín korszerűsítése, hogy aztán a The Phoenix egyfajta multidiszciplináris kulturális térként szülessen újjá.
„Egészen kiskorom óta járok a The Phoenixbe, a nyári szünetekben mindig ott néztem a filmeket. Édesapám fiatal férfiként rengeteg alkotást látott ott, most pedig mi visszük a gyerekeinket a vetítésekre. Jól tudjuk, mit is jelent a mozi Dingle lakói számára” – ecsetelte Murphy.
„Újra szeretnénk nyitni a kapukat, kiterjeszteni a létesítmény kreatív lehetőségeit, és újrapozicionálni a helyét a város kulturális szövetében” – tette hozzá az elmondottakhoz Yvonne MCGuinness.
A The Phoenix Cinemát egy testvérpár, Jimmy és Johnny Houlihan építette az 1910-es évek alkonyán, s 1919-ben kezdte meg működését. Sajnos 1921-ben és 1938-ban is tűzvész pusztított a moziban, amit aztán több alkalommal is átépítettek. A Houlihan-fivérek végül 1950-ben adták el a filmszínházat John Moore-nak. Ez az az időszak, amikor a The Phoenix részben tánc- és koncertházzá alakult, sőt a hatvanas évek derekán még a közismert ír zenész, Rory Gallagher is fellépett a színpadán. Előző tulajdonosa, Michael O’Sullivan 1978-ban vásárolta meg a mozit, mely két évvel később modernebb technológiával, kibővített férőhelyekkel és változatosabb repertoárral – blockbusterekkel, független szerzői filmekkel, idegen nyelvű darabokkal – nyitott újra. A kulturális intézmény magas színvonalának egyértelmű bizonysága, hogy korábban Írország és az Egyesült Királyság egyik legnagyszerűbb filmszínházának kiáltották ki.
Cillian Murphy-t legközelebb a Peaky Blinders című kultsorozat nagyjátékfilmes változatában láthatja a publikum, de idén debütált Ilyen apróságok (Small Thing Like These) című bűnügyi filmje is, melynek révén az ír katolikus egyház ravatalfekete kulisszái mögé pillanthatunk be.