A 24 éves Zendaya történelmet írt a szintén történelmi Emmy-díjátadón

Zendaya - Emmy 2020

A televíziós produkciók Oscar-díjának is nevezett, rangját tekintve a harmadik legfontosabb filmes kitüntetésnek számító, immáron 72. alkalommal megrendezésre kerülő Emmy-díjátadó több szempontból is történelmi volt.

“Hello and welcome to the pand-Emmys!” – köszöntött mindenkit a tragikomikus helyzetre utalva Jimmy Kimmel, ezzel pedig meg is adta az estének a tökéletes hangot. A kísértetiesen csendes Los Angeles-i Staples Center üres székeit ugyanis hírességek karton figurái töltötték meg, hogy pótolják valamelyest a közönséget.

A koronavírus-járvány miatt az idei legjobb amerikai, főműsoridőben vetített televíziós-műsorok (Primetime Emmy-díj) díját vasárnap este egy online esemény keretében adták át, a jelöltek pedig a saját nappalijukból jelentkeztek be a műsorba. Jennifer Aniston például Lisa Kudrow és Courteney Cox társaságában – egy rögtönzött Jóbarátok jelenettel.

A legjobb drámai sorozat az Utódlás amely összesen négy díjat zsebelt be, a legjobb vígjátéksorozat és hét díjjal az est egyik legnagyobb nyertese a kanadai gyártású Schitt’s Creek, a legjobb minisorozat pedig a Watchmen lett.

Az idei Emmy egyik legnagyobb meglepetése minden bizonnyal Zendaya volt, aki amellett, hogy olyan színésznőket utasított maga mögé, mint Jennifer Aniston, Olivia Colman, Sandra Oh vagy Laura Linney, minden idők legfiatalabb színésznője, aki dráma kategóriában díjat nyert. A Disney-színésznőből lett drámasztár előtt Jodie Comer döntötte meg ezt a rekordot tavaly, amikor 26 évesen vehette át a díjat a Megszállottak viadala című sorozatban nyújtott alakításáért.

“Fiatalabb, mint Baby Yoda, és már van Emmy-je” – mondta Jimmy Kimmel, miután meglepettségében a fiatal színésznő alig találta a szavakat.

A díjat reprezentáló szobor egy atomot a kezében tartó szárnyas nőalakot formáz. A kézben tartott atom a televíziós tudományt, a szárnyak a női alakon a múzsát szimbolizálják. A szobrot Louis McManus televíziós mérnök készítette, a női alakot saját feleségéről mintázva. Nem volt könnyű dolga, hiszen a döntőbizottság csak negyvenhét visszautasított terv után fogadta el a díj azóta is szinte változatlan megjelenését. Maga a szobor arannyal van bevonva és egy tömör, fekete kör alakú alapon áll.

Az első díjakat 1949-ben osztották ki és eredetileg azokat a továbbiakban csak egyszerűen Emmy-díj néven tartották számon, egészen a Daytime Emmy kiválásáig. A díjátadó gála általában szeptember közepén, az őszi televíziós szezon kezdete előtt kerül megrendezésre, az Oscar-díj ceremóniához hasonló lebonyolításban. A gála előtt néhány nappal kerül megrendezésre a Creative Arts Emmy elnevezésű esemény, ahol a forgatókönyvírók, operatőrök, rendezők, jelmeztervezők munkáját díjazzák.

A 72. Emmy-díjakat végül az alábbi produkciók és színészek nyerték a főbb kategóriákban:

  • Legjobb drámai sorozat: Utódlás
  • Legjobb vígjátéksorozat: Schitt’s Creek
  • Legjobb minisorozat: Watchmen
  • Legjobb drámai színész: Jeremy Strong (Utódlás)
  • Legjobb drámai színésznő: Zendaya (Eufória)
  • Legjobb vígjátéki színész: Eugene Levy (Schitt’s Creek)
  • Legjobb vígjátéki színésznő: Catherine O’Hara (Schitt’s Creek)
  • Legjobb színész tévéfilmben vagy minisorozatban: Mark Ruffalo (Ez minden, amit tudok)
  • Legjobb színésznő tévéfilmben vagy minisorozatban: Regina King (Watchmen)
  • Legjobb mellékszereplő drámai sorozatban: Billy Crudup (The Morning Show)
  • Legjobb női mellékszereplő drámai sorozatban: Julia Garner (Ozark)
  • Legjobb mellékszereplő vígjátéksorozatban: Dan Levy (Schitt’s Creek)
  • Legjobb női mellékszereplő vígjátéksorozatban: Annie Murphy (Schitt’s Creek)
  • Legjobb mellékszereplő tévéfilmben vagy minisorozatban: Yahya Abdul-Mateen II (Watchmen)
  • Legjobb női mellékszereplő tévéfilmben vagy minisorozatban: Uzo Aduba (Mrs. America)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!