Neymar sérülése akár egy év kihagyást is jelenthet
A mérkőzés utolsó perceiben ugyanis egyik kulcsembere, Neymar súlyos sérülést szenvedett, maga alá fordult a bokája, és ha a 29 éves brazil játékost műteni kell, akár egy év kihagyás is várhat rá.
A mérkőzés utolsó perceiben ugyanis egyik kulcsembere, Neymar súlyos sérülést szenvedett, maga alá fordult a bokája, és ha a 29 éves brazil játékost műteni kell, akár egy év kihagyás is várhat rá.
A hatszoros aranylabdás futballistát a múlt héten a Lille elleni bajnokin kellett lecserélni combizom- és térdsérülés miatt.
A szakember a madridi sportnapilapnak, a Marcának nyilatkozott saját csapata kilátásait illetően.
A Paris Saint-Germain brazil futballcsillaga, Neymar – fizetésén felül – évi hat és fél millió eurót kaphat klubjától jó “magaviseletének” méltánylásaképpen.
Lionel Messi egyelőre külön edzésmunkát végez, a bemutatkozásra pedig legalább a francia bajnokság negyedik fordulójáig várni kell.
Hivatalos: a világklasszis játékos Párizsban folytatja pályafutását.
Sajtóhírek szerint a PSG jobb szerződést ajánl Messinek, mint a Barca.
A Real Madrid június közepén jelentette be, hogy Sergio Ramos elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
Az anyagiak terén kínálnak, az más klubok számára elérhetetlen.