Sergio Ramos a PSG színeiben bizonyíthat – elsősorban saját magának
A Real Madrid június közepén jelentette be, hogy Sergio Ramos elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
A Real Madrid június közepén jelentette be, hogy Sergio Ramos elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
A korábban halálcsoportnak is nevezett F csoport számára azonban hamar véget ért az idei Európa-bajnokság, miután vasárnap a portugálok, hétfőn a franciák, kedden pedig a németek is kiestek a tornáról.
A történet végére a napokban hivatalosan is pont kerülhet, a folytatás viszont újabb fordulatot hozhat magával.
Minden idők legmagasabb összdíjazású, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságán az UEFA összesen 331 millió eurót oszt szét a csapatok között.
A Real Madrid tíz napja közölte, hogy a 35 éves középhátvéd elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott, és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
A 73-szoros válogatott Szalai először 2010 és 2013 között játszott Mainzban, ahova 2019-ben tért vissza. Eddig összesen 132 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott.
Marco Rossi szerint a válogatott abban lépett előre a kontinensviadalon, ahogy csapatként tudott játszani, ez kiváltképpen igaz volt a védekezésre.
“A portugálok ellen a 3-0-s vereség ellenére jól játszottunk, a franciák elleni összecsapásra fejlődtünk, ezért sikerült 1-1-et elérnünk, de most még többet kell nyújtani”
Még idén nyáron legalább három-négy igazolás várható.
Marco Rossi pályafutása egyik legszebb napjának nevezte a szombatit, miután a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
“Franciaország biztos, hogy győzelemre fog játszani szombaton, ugyanakkor mi is nagyon szeretnénk jó eredményt elérni. Ennél is fontosabb azonban, hogy folytassuk a fejlődést, amin azóta átmentünk, mióta átvettem a csapatot. Sok területen javultunk, de az ilyen szintű ellenfelek komoly kihívás elé állítanak minket” – fogalmazott a kapitány, aki szerint a válogatott ezúttal is a végsőkig harcolni fog.