Oroszország szerint így nem lehet tárgyalóasztalhoz ülni

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.09.30 | Világ | Olvasási idő: 5 perc
Oroszország szerint így nem lehet tárgyalóasztalhoz ülni

Oroszország nem látja, hogy meglennének az előfeltételei az ukrajnai rendezési tárgyalásoknak, és az esetleges egyezkedés esetén sem fogja felfüggeszteni a harci cselekményeket, hogy a jóakaratát kifejező gesztussal ne éljenek vissza, mint korábban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökség által közölt interjúban.

Az orosz diplomácia vezetője ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy lehet-e alapjuk azoknak a nyugati sajtóban megjelent állításoknak, amelyek szerint az ukrán ellentámadás meghiúsulása nyomán az ősz folyamán tárgyalások kezdődhetnek.

„Amikor a Nyugat ilyen provokatív híresztelésekbe kezd, úgy tűnik, hogy tesztel bennünket, hogy készek vagyunk-e elfogadni a feltételeit. És valóban nem rejtik véka alá a feltételeiket: néhány hónapos szünetet tartanának, az ideiglenes tűzszüneten kívül nem kötnének más megállapodást, az így nyert idő alatt pedig új fegyverekkel pumpálnák tele Ukrajnát

– fogalmazott Lavrov. Megítélése szerint a nyugati országok most ugyanazt a logikát követik, mint a minszki megállapodások esetében. Emlékeztetett rá, hogy az ukrajnai rendezésről az előző évtized derekán megkötött megegyezésről utólag Angela Merkel volt német kancellár, valamint Francois Hollande volt francia és Petro Porosenko volt ukrán elnök is egyformán elismerték, hogy nem szándékoztak végrehajtani a megállapodásokat, és csak azért volt rájuk szükség, hogy „feltöltsék a kijevi rezsim fegyverarzenáljait” Oroszország ellen.

„Ukrajna területi integritása biztosított lett volna, ha betartották volna a minszki megállapodásokat. Mert pontosan ez volt a céljuk: a területi integritás helyreállítása olyan módon, hogy a Donyec-medence – a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság – különleges státuszt kapjon” – mondta Lavrov.

„Amikor tehát azok, akik (az orosz elnök) Vlagyimir Putyinnal együtt a minszki megállapodások társszerzői voltak, nyíltan beismerték, hogy valójában félrevezették őt, és egyáltalán nem állt szándékukban végrehajtani is azokat, éppen ők voltak, akik lerombolták Ukrajna területi integritását, amiért most folyton annyira aggódnak” – tette hozzá.

Lavrov szerint Moszkva, a minszki megállapodások meghiúsulását követően, 2022 áprilisában is készen állt a rendezésre, akkor azonban „Washington és London követelésére” visszavonták a lényegében Ukrajna által javasolt opciót a harci cselekmények beszüntetésére, valamint a helyzet kölcsönös, megbízható biztonsági garanciákon alapuló rendezésére. Arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor mindkét szemben álló fél kinyilvánította szándékát a megállapodás aláírására, és Moszkva a jóakarat gesztusaként beszüntette a tüzet és átcsoportosítást is végrehajtott, a helyzetet kihasználták, és az egyezséget kisiklatták.

„Ezért van az, hogy most, ahogy az elnök úr is említette, készen állunk a tárgyalásokra, készen állunk minden komoly javaslat megfontolására. De a tárgyalások idejére tűzszünetről szó sem lehet. Mert egyszer már becsaptak bennünket ebben a kérdésben” – hangoztatta a tárcavezető.

Azt mondta, hogy az afrikai országok, Kína, Brazília és az Arab Liga rendezési terve figyelembe veszi a jelenlegi helyzet kiváltó okait, és meg kívánja szüntetni őket, valamint egyenlő biztonsági feltéteket kíván szavatolni mindkét fél számára. Ezzel szemben Szergej Lavrov szerint a Nyugat elveti a tárgyalások megkezdésének lehetőségét, és azt hangsúlyozza, hogy ezek alapja kizárólag Volodimir Zelenszkij „békeformulája” lehet, amely azonban „színtiszta ultimátum”, amelyet „épeszű ember nem támogathat”.

„Álláspontunk változatlan: készek vagyunk tárgyalni. De a tárgyalások során számba véve azokat a realitásokat, amelyek mostanra a terepen kialakultak. Figyelembe véve a jól ismert álláspontunkat, figyelembe véve érdekeinket, a biztonságunk érdekeit, azt az érdeket, hogy megakadályozzuk egy ellenséges náci rezsim létrehozását Oroszország határán, amely nyíltan kinyilvánította a célját, hogy kiirtson minden oroszt azokon a földeken, amelyeket az orosz nép évszázadokon át fejlesztett, rendezett és belakott a Krímben és Novorosszijában” – nyilatkozott az orosz külügyminiszter.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!