Amerikából jöttem - Eddie Murphy 10 legjobb filmje

Kulturbanyasz.hu Kulturbanyasz.hu | 2021.03.09 | Film | Olvasási idő: 10 perc
Amerikából jöttem - Eddie Murphy 10 legjobb filmje

Az Amazon streamingszolgáltatóján került bemutatásra a ’80-as évek kultklasszikusának, az Amerikába jöttem című Eddie Murphy-opusznak a folytatása. A kiábrándítóan csapnivalóra sikerült második etap legfeljebb nosztalgiázásra jó – bár arra is ott van inkább az 1988-as eredeti -, ennek apropóján összeszedtük Eddie Murphy tíz legjobb filmjét.

Eddie Murphy a stand-up világából tört föl a világot jelentő deszkákra, mégis elsősorban a ’80-as évekbeli vígjátékaira emlékezünk szívesen, amelyeket beleng a múltidézés bűvköre. A 48 óra-filmek, a Beverly Hills-i zsaruk vagy épp az Amerikába jöttem még ma is remek alkalmat nyújtanak, hogy jegyet lyukasszunk a nosztalgiavasútra.

Az új évezredre Murphy renoméja kissé megkopott, és bár továbbra is jól csengő névnek számított, produkciói sorban buktak el a jegypénztáraknál.

2019 a nagy visszatérés évének bizonyult: a Netflixnek forgatott, két Golden Globe-jelölést is begyűjtő A nevem Dolemite című vígjátékban végre ismét a régi nagydumás Eddie Murphy-t láthatjuk. Harmincöt év után pedig újra fellépett a Saturday Night Live műsorában, ahol annak idején megalapozta a karrierjét.

Egy kis múltidézés biztos út lehet a sikerhez, gondolhatnánk; ennek szellemében az Amerikába jöttem második részét talán túlzottan magas elvárások övezték. El is bukik; az eredeti sztori visszája (lehetne a címe akár Afrikába jöttem) nem áll meg a lábán, ami egy dolog, de sajnos a poénok sem ülnek: a megidézett régiek már kevesek, az újak pedig híján vannak a humornak. Érzi ezt maga Murphy is, aki teljesen idegenül mozog a díszletek között – mintha ott sem volna -, és ezúttal hagyja, hogy Wesley Snipes felmossa vele a padlót.

Hogy az Amerikába jöttem 2 rossz szájízét száműzzük, a továbbiakban összegyűjtöttük Eddie Murphy tíz legjobb nagyjátékfilmjét (a szinkronszerepeket és a stand-up műsorokat most hagyjuk). Ha szerinted kihagytunk valamit, jelezd a hozzászólásokban!

Harlemi éjszakák (1989)

Eddie Murphy egyetlen rendezése, amelynek a forgatókönyvét is maga írta. A filmben a stand-up comedy műfajának három generációja találkozik Redd Foxx, Richard Pryor és Eddie Murphy személyében. A Harlemi éjszakák középpontjában egy felkapott New York-i szórakozóhely áll az 1930-as évek végén, ami persze csípi a helyi konkurencia és a korrupt rendőrség szemét. Bár a korabeli kritika nem volt oda a filmért (lassúnak és humortalannak találták), a közönség viszont imádta a szókimondó fekete gengszterfilmet, és gyorsan kultstátuszba juttatta.

Ezt figyeld: a film nyitójelenete Richard Pryorral, az autós jelenet a véletlenül elsülő gépfegyverekkel (5 évvel a Ponyvaregény előtt) és Bennie Wilson szemüvege!

Dreamgirls (2006)

A Dreamgirls az azonos című Broadway-musical filmváltozata, amely a Supremes együttes valódi történetén alapul. A női énektrióra egy tehetségkutató versenyen figyelnek föl, és a népszerű énekes, James Early vokalistái lesznek. Hamarosan azonban kinőnek a férfi árnyékából, és a trió a maga lábára áll. Amikor azonban a rivaldafény nem mindegyikükre esik egyformán, annak a barátságuk látja kárát. A Dreamgirls Eddie Murphy számára Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést hozott, de ami még fontosabb a számára, dalra fakadhatott a vásznon (a színésznek saját zenei albuma is van). A film a remek dalok mellett kendőzetlenül lebbenti fel a showbusiness izzadtságszagú és kétszínű világát.

Ezt figyeld: az aranytorkú Murphy dalban mondja el.

Fergeteges forgatás (1999)

Steve Martin vígjátéka egyetlen igazán eredeti alapötletre épül: filmjének főszereplője nincs tisztában azzal, hogy körülötte filmet forgatnak. A filmproducer elé kerül élete forgatókönyve, de a kiszemelt filmsztárnak eszében sincs, hogy részt vegyen benne. Mit tesz ilyenkor egy valamirevaló, dörzsölt filmes szaki? Leforgatja moziját suttyomban, úgy alakítva a forgatási körülményeket, hogy azok egybevágjanak vonakodó színészének napirendjével. A film legviccesebb pillanatai a színész dublőréhez kapcsolódnak, akit szintén Eddie Murphy játszik el. Steve Martin komédiája bennfentesen karikírozza ki a hollywoodi filmforgatásokat.

Ezt figyeld: Murphy dublőrének castingját, meg amikor a fickót átszalajtják egy többsávos, forgalmas autósztrádán.

Életfogytig (1999)

Eddie Murphy és Martin Lawrence közös vígjátéka az 1930-as évekbe kalauzol az amerikai Délre, ahol a két delikvenst egy el nem követett bűnügy miatt életfogytig bekasztlizzák. A humorforrást a börtöntársadalomba való beilleszkedés mellett az egymáshoz való hozzácsiszolódás adja. Szerencsére az életfogytig hosszú idő, a két nehézfiú között pedig igazán működik a kémia. A fekete komédiának a másik, drámaibb oldala, hogy hogyan töri derékba az emberek álmait és életét a rasszizmus.

Ezt figyeld: Murphy levelet olvas az elítélt társának és az étkezdés jelenet!

48 óra (1982)

A ’80-as évek egyik legnagyobb akciómozija, amely Eddie Murphy-t rögtön a csúcsra juttatta. Személy szerint én jobban kedvelem a folytatását (Megint 48 óra) a látványosabb akciók, a szókimondóbb szövegek és a zenéje miatt, de meghajolok a kánon előtt. A történet szerint Jack Cates nyomozó megszorul egy nyomozás során, és 48 órára kihozza a sittről a dörzsölt, nagypofájú simlist, hogy a segítségére legyen. A fekete-fehér felállású buddy movie-k gyöngyszeme, ami után Nick Nolte és Eddie Murphy páratlan párosát – utóbbi nemi szerve mellett persze – aranyba kellene foglalni.

Ezt figyeld: Murphy zsarunak adja ki magát a kocsmában és esti mese az autóban!

Amerikába jöttem (1988)

Romantikus mese egy afrikai hercegről, aki a New York-i Queensben – hol másutt?! – keres magának feleséget. Az Amerikába jöttem sikerének titka az ismert nagyvárosi közegre rácsodálkozó külföldi megunhatatlan helyzetkomikuma, ami párosult Eddie Murphy pazar humorával. Az eredmény: John Landis-féle vígjáték, ami könnyen besorolható a rendező kultklasszikusainak (Blues Brothers, Szerepcsere, Kémek, mint mi, A három amigó, Oszkár) sorába. Murphy itt bújt először egy filmben több karakter bőrébe, ami aztán védjegyévé vált. Kár, hogy a most bemutatott folytatás az eredeti nyomába sem ér.

Ezt figyeld: a filmet nyitó fürdős jelenet, a borbélyüzlet négy kisöregje és a McDowell’s-t fosztogató Samuel L. Jackson, akit Murphy lefegyverez!

A nevem Dolemite (2019)

Két évvel ezelőtt Rudy Ray Moore életrajzi filmje ismét fölemelte Eddie Murphy ázsióját. A színész sose látott vehemenciával vetette bele magát a munkába, ami nagyon is meglátszik a végeredményen. A nevem Dolemite ügyesen lavíroz a vígjáték és az életrajzi dráma határmezsgyéjén, Murphy pedig olyan benne, mintha időutazáson átesve idézné meg fiatalkori énjét. Nagyon magáénak érzi a stand-up komikus karakterét, aki a zeneiparból önerőből küzdi fel magát filmcsillaggá. A komikusi (ki)útkeresés fergeteges forgatássá növi ki magát a filmben, ami a ’70-es évek atmoszférájával magával ragadja a nézőt. Nem csoda, hogy ezen produkció után megelőlegezték a bizalmat a rendező Craig Brewernek, amit most sikerült eljátszania az Amerikába jöttem 2 csúfos buktájával.

Ezt figyeld: a film szókimondó magyar szinkronja is a ’80-as éveket idézi, Wesley Snipes pedig egyszerűen szenzációs. Megtekinthető a Netflix műsorán!

Beverly Hills-i zsaru (1984)

Eddie Murphy egy detroiti rendőrnyomozót alakít a filmben, aki egy bűncselekmény ügyében Beverly Hillsen köt ki. A szószátyár zsaru minden pácból ki-, és mindenhová bedumálja magát. Ráadásul úgy játszik a ráállított kopókkal, Taggart és Rosewood nyomozókkal, mint macska az egérrel. Amikor barátja gyilkosainak közelébe kerül, bevonja a buliba két Beverly Hills-i kollégáját. Murphy, Judge Reinhold (Rosewood) és John Ashton (Taggart) a jeleneteiket nagyrészt improvizálták, és bizony nem egy felvétel végezte a vágószoba padlóján, mert a delikvensek elröhögték magukat. A Beverly Hills-i zsaru a modern rendőrkopós akcióvígjátékok egyik sarokköve, amely Golden Globe- és Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet. A film két folytatást élt meg, és a csökkenő minőségű tendenciát figyelembe véve nem biztos, hogy a tervbe vett negyedik részre vevők lennénk.

Ezt figyeld: banán a kipufogóba és Murphy a főnök előtti nagymonológja!

Szerepcsere (1983)

Egy unatkozó milliomos testvérpár merő szeszélyéből a cégük tehetős befektetési tanácsadója és egy fekete hajléktalan szélhámos szerepet cserélnek. Dan Aykroyd kissé öntelt figurája az utcán, míg Eddie Murphy dörzsölt karaktere a pénzügyi életben találja magát. John Landis nagyszerű vígjátéka felér egy szociálpszichológiai kísérlettel, amelyben az ember valójában a körülmények áldozata. Eddie Murphy-t és a filmet Golden Globe-ra, a produkció zenéjét Oscar-díjra jelölték.

Ezt figyeld: a prostit játszó Jamie Lee Curtis tükrös jelenete és a multinacionális vonat kupé!

Mr. Church (2016)

Itthon kevéssé ismert alkotás, ami ki is lóg Murphy repertoárjából, ugyanis egyáltalán nem vígjáték. Bruce Beresford, a Miss Daisy sofőrje rendezője egy megejtően szép történetet dolgozott fel egy egyedülálló anyáról, aki magára marad kislányával. Ekkor tűnik föl Mr. Church, a szakács, hogy megkönnyítse az életüket. Az alapfelállásból egy évtizedeken átnyúló családi saga kerekedik. A Mr. Church remek dráma számos szívettépő pillanattal, meg egy visszafogott, szinte már kimért, eddig még sosem látott Eddie Murphy-vel. Nekem tetszett, csak ajánlani tudom.

Ezt figyeld: Miss Daisy szakácsát, avagy Eddie Murphy-t a konyhapult mögött!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!