Igényes, férfiasan formázott szemöldök – de hogyan?

Mint már korábbi cikkeimben is említettem, a kellemes jó megjelenés része nem csak a trendi öltözékből, kellemes illatból tevődik össze, hanem az ápolt megjelenés része az igényesen formázott szemöldök is – igen, a férfiaknál is. Manapság már minden ötödik férfi, aki ellátogat kozmetikai kezelésre, igényli kortól függetlenül, hogy kellemesen „férfiasan” formázva legyen a szemöldöke. Hogy miért? Az igényes, férfiasan formázott szemöldök sokkal ápoltabb benyomást kelt a férfiak esetében is. Ez egyáltalán nem férfiatlan, sőt! Ugyanakkor vigyázni kell, nem divat, és szerencsére egyre kevesebb túlszedett szemöldökkel találkozni – ez ugyanis pont az ellenkező benyomást keltheti. Nem szabad túlzásba esni, férfi szemöldök formázásánál alapvetően két dologra érdemes odafigyelni:

  • A középen összenőtt szemöldök
  • A hosszú, elálló szemöldök szálak

Nem igazán esztétikus a középen benőtt sűrű szemöldök, azt javasolt gyantázással, illetve csipesz segítségével eltávolítani, ezen kívül pedig a nagyon hosszúra megnőtt szemöldök szálakat ollóval kicsit megnyírni, trimmelni. Első alkalommal, vagy ha bizonytalan vagy hogyan is fogj hozzá, mindenképp kérd szakember segítségét. A cél az, hogy a szemöldök természetes hatású legyen, és igazodjon az arc formájához. Nem kell félni, ki kell próbálni, és meglátjátok, a közérzetetek is jobb lesz, sőt a hölgyek igéző tekintetétől még magabiztosabbakká fogtok válni.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!