A bezártság, a monotonitás, a bizonytalanság és az állandó aggódás felőrölte az energia tartalékainkat az elmúlt egy évben, így nem meglepő, hogy mindenki fáradt – és ebből következően ingerlékenyebb is.
Erre azonban még egy lapáttal rátesznek a home office elengedhetetlen Zoom megbeszélései is. Persze a videókonferencia zseniális dolog, hiszen kényelmes, gyors és legfőképp biztonságos a résztvevők számára, ugyanakkor teljesen idegen attól a formától, ahogy mi, emberek kommunikálunk.
A Stanford Egyetemen épp ezt a jelenséget kezdték el kutatni, és négy okot tártak fel, hogy miért is olyan fárasztó egy-egy ilyen online értekezlet.
A videóhívások mindig is velünk voltak, de eddig inkább a távol élő rokonokkal és barátokkal használtuk ezt az opciót, az üzleti világban is inkább csak akkor került elő megoldásként, amikor semmilyen más lehetőség sem állt rendelkezésre. Akárcsak a home office, a járvánnyal a videós megbeszélések is mindennapossá váltak, még az egy városban élő kollégák között is. Ahogy az életünkben minden, ezek is hatással vannak ránk és arra, ahogy érezzük magunkat. Ez a felismerés ösztönözte a Stanford Egyetemen Jeremy Bailenson professzort, a Virtual Human Interaction Lab társalapítóját, hogy megvizsgálja a különböző videó platformok pszichológiai hatásait.
Egy év elteltével kutatásának eredményei nemrég láttak napvilágot a Technology, Mind and Behaviour lapban, a szakmai közösség által is felülvizsgált tanulmány pedig négy fő okot talált arra, hogy mi vezet a “Zoom-fáradtsághoz”, amit persze nemcsak a Zoom használata után lehet tapasztalni, hanem bármilyen hasonló elven működő platformon is. A tanulmány előnye, hogy nem csak találgatásokra és megérzésekre épít, hanem konkrétumokat ad a kezünkbe, ráadásul megoldási javaslatokat is kínál, amivel enyhíteni lehet ezeket a hatásokat.
A folyamatos közeli szemkontaktus nagyon intenzív
Mind a szemkontaktus mennyisége a videóhívások során, mind pedig az arcok mérete természetellenes. Egy élő megbeszélés során az emberek hol a beszélőre néznek, hol jegyzetelnek vagy épp bambulnak. A Zoomon nincs erre lehetőség, mert mindenki egymást nézi folyamatosan, még akkor is arcok merednek ránk, ha nem épp mi beszélünk. A nyilvános beszéd is egy nagy stresszforrás, sokakat frusztrál, ha mások előtt kell felszólalni, ez az élmény a videóhívások esetében pedig csak hatványozódik.
Monitortól függően egy másik szempont, hogy az arcok nagyobbnak tűnhetnek a képernyőn, ami kellemetlen érzést válthat ki, ráadásul ezek sokkal közelebb vannak, mint normál esetben. Ha valakinek az arca ennyire közel van hozzánk, az agyunk azt intenzív helyzetként éli meg, ami vagy közösüléshez vagy konfliktushoz fog vezetni. Ezáltal, ha hosszú órákon keresztül használjuk a Zoomot – vagy a Skype-ot, Google Meetet stb. – egy felfokozott izgalmi állapotba kerülünk hosszabb időre.
Megoldás: Amíg ezek a platformok változtatnak a felületükön Bailenson azt javasolja, hogy ne a teljes képernyős módban használjuk a Zoomot, és használjunk egy külön billentyűzetet, hogy minél messzebbre kerülhessen a monitor, ezáltal, megmarad a személyes tér érzete.
Folyamatosan látni magunkat videóhívás közben kimerítő
A legtöbb platform kis négyzetben azt is mutatja, hogy minket hogy lát a beszélgetőpartnerünk és ez jól is jön, hiszen mindenki szeretné a legjobb formáját mutatni mások előtt. Azonban ahogy előrehalad a társalgás, úgy válik ez egyre zavaróbbá. „A való világban ez úgy nézne ki, mintha valaki mindenhova követne egy tükörrel – szóval miközben más emberekhez beszélsz, döntéseket hozol, visszajelzést adsz, visszajelzést kapsz -, vagyis folyamatosan látnád magad abban a tükörben, és az őrjítő lenne. Senki sem szeretné ezt” – mondta Bailenson.
Bailenson olyan kutatási eredményeket hozott például, amelyek szerint sokkal kritikusabb az ember magához, ha közben látja önmagát, ezért olyan stresszes nap-nap után odaülni a kamera elé.
Megoldás: Amíg ez a platformok alapbeállítása, a kutató azt javasolja, hogy kapcsoljuk ki a saját képünket, miután látjuk, hogy minden rendben a fejünkkel és a hátterünkkel.
A videóbeszélgetések drámaian lecsökkentik a mobilitást
A személyközi és audio telefonbeszélgetések lehetővé teszik, hogy mozogjunk, sétáljunk vagy valamit csináljunk a kezünkkel, a videós beszélgetéseknél azonban erre semmi esély. A mozgásunk természetellenes módon korlátozott helyzetben van. „Egyre több kutatás jut arra, hogy ha az emberek mozognak, jobb a kognitív teljesítményük” – mondta Bailenson.
Megoldás: A kutató azt javasolja, hogy használjunk külön kamerát és billentyűzetet, ami több lehetőséget biztosít a mozgásra. Egy külön kamera messzebb a képernyőtől például lehetővé teszi, hogy esetleg járkálj, jegyzetelj, firkálgass, miközben zajlik a megbeszélés. Az is lehetséges, hogy szabályként bevezetitek, hogy hosszabb megbeszélés esetén rövidebb időközökre mindenki kikapcsolhatja a kameráját, hogy kicsit pihenni tudjon.
A kognitív leterheltség sokkal nagyobb a videóhívások alatt
A “hagyományos” szemtől-szemben történő interakció során a nonverbális kommunikáció teljesen megszokott része ennek, az egyes jeleket pedig tudattalanul dekódoljuk. Videón keresztül azonban sokkal keményebben kell dolgozni, hogy küldjük és fogadjuk ezeket a nonverbális jeleket.
A gyakorlatban Bailenson elmondása szerint az emberek vették a legtermészetesebb dolgot a világon – az emberek közötti kommunikációt -, és valami olyanná alakították át, ami sok gondolkodást igényel: „Ha egyetértésedet akarod kifejezni, akkor sokkal nagyobbat kell bólintanod vagy fel kell emelned a hüvelykujjadat. Ez kognitív terhet jelent, és mentális kalóriákat égetsz el azért, hogy kommunikálj.”
A gesztusok a videós környezetben mást jelenthetnek. Egy oldalpillantás a való életben például teljesen mást jelent, mint videón, amikor valaki ránéz a gyerekére, aki épp besétált a home office terébe.
Megoldás: A megbeszélések során fontos, hogy legyen olyan időszak is, amikor csak az audio funkciót használjuk.
