Egyre forróbb Messi körül a hangulat, a PSG ráígért a Barcelona ajánlatára
Sajtóhírek szerint a PSG jobb szerződést ajánl Messinek, mint a Barca.
Sajtóhírek szerint a PSG jobb szerződést ajánl Messinek, mint a Barca.
A Real Madrid június közepén jelentette be, hogy Sergio Ramos elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
Lionel Messi szerződése az idény végén, 2021. június 30-án lejárt a katalán fővárosban, így jelenleg szabadon távozhatna.
A történet végére a napokban hivatalosan is pont kerülhet, a folytatás viszont újabb fordulatot hozhat magával.
A Real Madrid tíz napja közölte, hogy a 35 éves középhátvéd elhagyja az együttest, ahol 2005 óta játszott, és 2015 óta a csapat kapitánya volt.
Xavi Hernández, az FC Barcelona korábbi legendás irányító középpályása már kétszer is elutasította a katalán futballklub ajánlatát, hogy legyen korábbi csapatának a vezetőedzője.
28 százalékos növekedés az előző évhez képest:
A Barca egészen csütörtök reggelig várt a hivatalos szerződéshosszabbítási ajánlattal.
Az anyagiak terén kínálnak, az más klubok számára elérhetetlen.
Florentino Pérez, a Real Madrid frissen újraválasztott elnöke a futballklub gazdasági stabilitásának helyreállítását tekinti az egyik legfőbb kihívásnak, valamint Kylian Mbappé megszerzését ígéri a szurkolóknak.
“Nem az ötszáz gól a lényeg, az az igazán fontos, hogy minden lehetséges módon segítsem a csapatot.”