karácsony 2014

Ha most elkezdenék az elmúlt évről beszélni, nem túlzás azt mondani, hogy reggelig se tudnám befejezni. Januártól szinte a semmiből sikerült a Ti segítségetekkel idáig eljutnunk. Azt gondolom, Szakértőink nevében is mondhatom, hihetetlenül jó érzés látni, hogy hónapról hónapra egyre többen olvassátok a cikkeket, bizalommal fordultok hozzánk kérdéseitekkel vagy itt-ott hallani egy-egy beszélgetésfoszlányt, amiben a …

korai magömlés

A különböző, úgynevezett pszichés jellegű szexuális problémák a férfiaknál többféle diagnosztikai témaként jelentkezhetnek. Az egyik legkönnyebben orvosolható pszichés eredetű férfi szexuális probléma a korai magömlés. A korai magömlés kezelésével 90 százalékos a gyógyulási esély, ez pedig nem életkor korfüggő. Nem ritka, hogy 1-2 percről akár 40 perces eredményeket is el lehet érni magára az aktusra, …

Movember Hungary 2014 - összefoglaló

Te meddig bírtad bajusszal? Egy napig? Egy hétig? Esetleg egy egész hónapig? Bármeddig is, azt kell, hogy mondjuk: megérte! Idén ugyanis rekord összegű – több, mint 500.000 forint – támogatás gyűlt össze a Magyar Urológus Társaság javára, amely összegből 2 db PSA mérőműszert is tudnak vásárolni. Idén mi is beszámoltunk a Movember mozgalomról és a …

braun waterflex elektromos borotva

Teszteltük a Braun Waterflex Wet& Dry WF2S elektromos borotvát. Zuhanyzás közben is használható, borotvahabbal is működik, csap alatt tisztítható és szuper gyorsan feltöltődik? Tökéletesen illeszkedik az arc formájához? Nézzük, hogyan teljesít a gyakorlatban a Braun Waterflex Wet & Dry elektromos borotva: Csomagolás, design, tartozékok A csomagolás kicsi, egyszerű, könnyű – semmi felesleges dolog nincs hozzá, …

mennyire egészségtudatosak a magyar férfiak

Szerinted férfias szűrővizsgálatra menni? Sajnos Magyarországon erre a legtöbb férfi nemmel válaszol. Hogy ez miért probléma? Mert sok esetben pl. a prosztatarák vagy a heredaganat esetében is a rendszeres szűrő jellegű vizsgálat vagy utóbbinál a rendszeres önvizsgálat az egyetlen lehetősége a betegség korai stádiumban való felismerésének. Mind a prosztatarák, mind a heredaganat esetében a kezdeti …

mozgás és táplálkozási tippek - december

Az ünnepek közeledtével a legtöbb ember számára nehézséget jelenthet a helyes, egészséges táplálkozás és a rendszeres testedzés. A december általában az év végi hajtásról, a céges vacsorákról és az ajándékok utáni rohangálásból áll. Heti több alkalommal eljutni az edzőterembe és odafigyelni a napi többszöri, minőségi étkezésre, szinte már alig marad időnk és energiánk. A megoldás …

heredaganat

… ha időben felismerjük és kezeljük azt. Olyan betegségben meghalni, amely időben felismerve –pl. a heredaganat esetében rendszeres önvizsgálatot végezve- gyógyítható, emberi butaság. A Movember mozgalom a prosztatarák veszélyeire és a férfi egészségtudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A prosztatarák kialakulása leginkább a 40 év feletti férfiakat veszélyezteti, de ez nem jelenti azt, hogy a …

larocheposaylipikarbaume

Az érzékeny, száraz bőr gyakori probléma, különösképp a téli időszakban. Ilyenkor sokkal fokozottabban kell figyelni a bőr ápolására, még azoknak a férfiaknak is, akik egyébként nem szívesen használnak kozmetikumokat, krémeket. Az atópiás dermatitisz (vagy atópia), vagyis a bőr krónikus gyulladása világszerte egyre több mindenkinél fordul elő és statisztikailag a második leggyakoribb ok, amellyel a páciensek …

Prosztatarák, heredaganat, húgyuti panaszok. Mire figyelj oda férfiként?

November immáron 10 éve, az Ausztráliából indult Movember mozgalomnak köszönhetően a férfi egészségmegőrzés, a prosztatarák veszélyeire való felhívás hónapja. A legtöbb férfi valami oknál fogva úgy gondolja, hogy orvoshoz menni nem férfias, a betegséget könnyű szerrel saját maguk is legyőzhetik, nem kell vele kifejezetten foglalkozni. De mi a helyzet azokkal az alattomos betegségekkel, melyek kezdeti …

Lilu - Milyen az igényes férfi?

Mitől is igényes egy férfi? Azt hiszem, a férfiaknál – ugyanúgy, mint a nőknél – az ápoltság a legfontosabb. Ha valaki ápolt és tiszta, onnantól kezdve nagyon nagyot nem lehet tévedni… Azt gondolom, hogy a nőket – bármilyen közhelyesen is hangzik – a belső dolgok nyűgözik le igazán: ha egy férfi okos, humoros és tehetséges… …