Szekeres Péter: Az idő az egyetlen olyan dolog, amit nem tudsz visszaadni

Neticle - interjú - Igényesférfi.hu

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

„Megmutatjuk, hogy mit gondol a net a termékedről, a márkádról vagy akár a versenytársadról” – foglalja össze néhány szóban Szekeres Péter a Neticle társalapítója szolgáltatásuk lényegét. „Egy sor monoton, repetitív, manuális munkát helyettesítenek jelenleg hat, jövőre tizennyolc országban egy olyan szolgáltatással, amely hat évvel ezelőtt még csak négy fiatal egyetemista srác kockulása volt” – teszi hozzá szerényen.

Izgalmas történet, mint ahogy izgalmas lenne összeszámolni azt az elképesztő mennyiségű időt, amelyet eddig partnereiknek megspóroltak. Az idő viszont egy startup számára is az egyik legértékesebb tényező, így ők is inkább arra fókuszálnak, hogy a termékfejlesztés mellett a mára 42 fős cég számára szerethető munkahelyet teremtsenek, amely a transzparencia, bizalom, hitelesség hármasra épül. Péter szerint csak így lehet hosszú távon értéket teremteni.

Az internet mára a mindennapok megkerülhetetlen részévé vált, érdekes kérdés viszont, hogy változnak-e az értékek és az értékteremtés a változó körülmények hatására, mint ahogyan az is, hogy milyen új kihívásokkal kell egy vezetőnek szembenéznie. Szekeres Péterrel beszélgettünk.

Hat éve a szakdolgozatod írtad, most egy 42 fős, nemzetközi csapatot vezetesz. Hol tart a Neticle történet és mik a következő nagy mérföldkövek?

Maga a Neticle ott tart, hogy van egy 42 fős, nemzetközi csapatunk, jelenleg hat országban vagyunk jelen, most lépünk be még kettőbe, jövőre pedig további tíz országba. Azzal foglalkozunk, hogy automatikus szövegelemzéssel riportokat, insightokat készítünk, amely adatvezérelt döntésekhez nyújt támogatást különböző cégeknek – gyakorlatilag időt, energiát spórolunk meg azzal, hogy automatizálunk egy sor repetitív manuális munkát.

Hat évvel ezelőtt túl komfortos lett a szokásos egyetemi tanmenentet és elkezdtem automatikus szövegelemzéssel foglalkozni, ezzel dobtam fel az akkori hétköznapokat. Egyre jobban érdekelt ez a terület, végül a szakdolgozatomat is erről írtam. Aztán egy masszív egyetemi buli másnapján két egyetemi cimborámmal eldöntöttük, hogy ezzel a dologgal kezdünk valamit. Ha visszaemlékszel, akkor kezdődött itthon a startup láz, ami minket is beszippantott. Voltunk már kávézós startup, albérlet kisszobájában dolgozós startup, a mostani tárgyalónk pedig nagyobb, mint az első irodánk. Izgalmas végigélni ezt a fejlődést és néha egy kicsit végignosztalgiázni, bár keveset nézünk hátra.

Közben pedig voltál az év startup alapítója, díjra jelölt a Példakép Alapítvány és felkerültél a Forbes 30 év alatti sikeres fiatalok listájára is. Ha most egy kicsit mégis visszatekintesz, alapítóként hogyan látod az elmúlt hat évet?

Kedvesek ezek a djak, de az egész csapatnak szólnak. Nagyon keveset nézünk hátra az alapítótársaimmal, ez talán néha a hibánk is lehet. Időnként tényleg érdemes visszanézni, visszagondolni, hogy mi az az út amit megtettünk, megcsináltunk, elértünk. Elég nagyratörő vágyaink, terveink vannak – hova akarunk eljutni, hány országban, hogyan szeretnénk ezt csinálni, hány embernek szeretnénk szuper munkahelyet teremteni. Éhesek vagyunk a változásra. Nekünk ez természetes – tudom, hogy nagy dolog a növekedés, ami mögöttünk van és az is nagy dolog, hogy sikerül szép munkakörnyezetet teremteni, szuper új emberekkel, nagy cégekkel együtt dolgozni. Mindez organikusan jött – megyünk egyre előre, egyre profibbak vagyunk, nem olyan éles a váltás. Akkor vesszük igazából észre, amikor valakivel például fél év után beszélünk újra – gyakran megjegyzik, hogy mennyivel másképp beszélünk, mennyit fejlődtünk, mennyi új dolog történt, mennyivel más az elképzelés az egész cég mögött. Valószínűleg ez egy jó fokmérője lehet a változásnak.

Szekeres Péter - Neticle

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

A változásnak, ami sokszor hatalmas kihívást is jelent.

Szerintem legalább négyszer csőd közelbe is kerültünk! A kihívás folyamatos, állandóan újabbnál-újabb akadályokat kell legyőznünk, de minket ez tovább motivál. A csődöt sem technikai értelemben kell venni, hanem volt olyan időszak, amikor gyakorlatilag elfogyott a lábunk alól a talaj. Nyilván először az ember azt hiszi, hogy milyen gyorsan tud fejleszteni, aztán rájön, hogy a terevezett idő kétszerese, háromszorosa, a felépített szoftver, amit elképzelt, ami eladható. De megoldottuk, mert hittünk benne. A Neticle 4-5 technológiai srác kockulásaként indult, fogalmunk sem volt arról, hogy ezt hogyan lehet értékesíteni, egyáltalán mit jelent cégeknek értékesíteni. Ha végiggondolod huszonpárévesen már eleve az egy nagy kérdés, hogy hogyan jutsz be egy nagyobb cég döntéshozójához. Rá kellett döbbennünk, hogy a sales ciklus tovább tart, mint azt kezdetben gondoltuk, ez pedig elfogyasztotta a pénzügyi tartalékainkat. Volt párizsis zsemlés időszak, hogy tudjak ezen dolgozni. Természetes volt, hogy így csináljuk. Megérte a kitartás, ma is ugyanezt tenném. Majd elkezdtünk hirtelen növekedni, azt gondoltam, hogy innen már minden sima ügy, de nem számoltunk a nyári uborkaszezonnal. Mindent meg kellett tapasztalnunk.

Az időbecslés mindig nagy kihívás, most pedig a növekedéssel együttjáró új feladatokra fókuszálunk. Ezek persze mind pozitív dolgok, a kihívást én inkább egy megoldandó dolognak tartom, amin egy kicsit többet kell törnünk a fejünket.

Mit jelent számodra az értékteremtés?

Abban hiszek, hogy az embereken keresztül hatással vagy a világra. Ez nyilván személyes és kihatással van a vezetői stílusomra. Azzal, hogy egyfajta alapértéket közvetítesz, már tulajdonképpen nyomot hagysz magad után. Számomra a transzparencia, bizalom, hitelesség olyan kulcsfogalmak, amelyeken keresztül megmutathatom – jelen esetben 42 embernek -, hogy a munkahely nem az a hely, ahova minden reggel keserű szájízzel, szomorúan kell bemenned. Nem attól fogsz nyomot hagyni magad után, hogy van egy szobor rólad, hanem azáltal, hogy emberek életét jobbá teszed. Az értékteremtés szerintem valahol itt kezdődik, kellene, hogy kezdődjön. A maga környezetében és területén erre mindenkinek megvan a lehetősége.

Interjú - Neticle - Szekeres Péter

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mire vagy a legbüszkébb?

Természetesen büszke vagyok arra, hogy megteremtettük azokat a termékeket, szolgáltatásokat, eszközöket, amelyekkel partnereinknek rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg, izgalmas lenne kiszámolni, hogy ez összesen hány munkaórát jelent amióta dolgozunk. De még ennél is izgalmasabb szerintem az, hogy hat évvel ezelőtt volt egy szakdolgozat, egy buli, most pedig 42 embernek van munkahelye.

Ami a transzparenciára és a bizalomra épül.

Így igaz! Meggyőződésem, hogy erre vezethető vissza, hogy minimális nálunk a fluktuáció. Van egy 42 fős csapat, aki a személyes bevételének kisebb vagy nagyobb részét tőlünk kapja – egy pillanatra azért meghökkent ez a gondolat, persze pozitív értelemben, de ilyenkor veszel egy nagy levegőt és mész tovább. A felelősség viszont mindig ott lebeg az ember szeme előtt.

Ennek egyik kézzel fogható megnyilvánulása a transzparencia. Azzal, hogy itthon az elsők között voltunk, akik cégen belül nyilvánosságra hozták a béreket – a legutoljára felvett munkatársunktól egészen az alapítókig – elejét vettük a folyosói pletykáknak, az egyenlőtlenség lehetőségének, nőtt a hatékonyság és szorosabb lett az összetartás a csapaton belül. Az egyenlő feltételekben és az igazságos bérezésben hiszünk. Működik. Egy transzparens szervezet egyik eleme a fizetés. A jó bér arról szól, hogy mindkét fél elégedett, de a fizetés nem lehet önmagában motiváció. Ez az idődért járó kompenzáció, ennyi.

Azzal, hogy nyilvánosságra hozzuk a döntéseink mögötti miérteket és lehetőség van visszakérdezni, mindenki egészében látja a szerepét és a feladatát. Van egy jó légkör és azzal, hogy a bizalomra és transzparenciára építettük a Neticle-t, a hirtelen felmondásoktól és a munkaerőhiánytól sem kell tartanunk, hiszen ha valakinek valamilyen problémája van, jelezni fogja, mert jelezheti. El lehet képzelni itt a jövőt – idő tényező – akár a következő 5-10 évben is. Így is lehet céget építeni.

A Neticle gyakorlatilag az internetet is transzparenssé alakította – sok titok nincs előttetek a neten.

A Neticle termékei azokat a szolgáltatókat, márkákat tudják hatékonyan támogatni, ahol sok az ügyfél, vásárló, felhasználó. Itt általában sok a visszajelzés, amelyből rengeteget lehet tanulni. Közösségi média véleménye, fogyasztói visszajelzések, munkavállalói vélemények – lehet ez webshop, sportmárka, telekommunikációs szolgáltató vagy éppen politikai intézkedés kapcsán, amely érzelemeket vált ki, online visszhangot generál – eszméletlen értéket tudunk ezeken a területeken teremteni azzal, hogy valós időben meg tudjuk mutatni, a végfelhasználói véleményeket vagy a versenytársak egyes lépéseinek eredményét. Ez bármilyen kompetitív területen fontos.

Interjú - Szekeres Péter - Neticle

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Az idő, mint érték már többször felmerült a beszélgetésünk során.

Az idő az egyetlen olyan dolog, amit nem tudsz visszaadni. Éppen ezért én például minden találkozó után megköszönöm a partenerem idejét, amit rám szánt. Ez nem udvariassági formula, tényleg így gondolom. A Neticle termékei is valahol az időről, mint értékről szólnak, hiszen azáltal, hogy nagy mennyiségű szöveget automatikusan elemzünk, rengeteg manuális munkát spórulunk meg ügyfeleinknek, akik így a döntésekre, akciótervekre tudnak nagyobb hangsúlyt fektetni. Nem mellesleg egy startupnak is az ideje a legfontosabb, amivel jól kell tudni gazdálkodni. Jó érzés látni, hogy ezt a hozzáállást sikerült a céges kultúránkba is beépíteni – a pontosságot, egy-egy megbeszélés előtti felkészülést már mindenki elvárja a másiktól, ezzel tiszteletben tartjuk egymás idejét.

A tiszavirág életű, like-okban mért siker és a futótűzként terjedő híresztelések világában mit gondolsz, mi az, ami mégis állandó vagy éppen hosszú távon fenntartható?

Jó hír, hogy a hiteles „jó tett” történetek is pörögnek a neten, de a krízisek és a pletykák sajnos mindig jobban, a harag pedig a leggyorsabban terjedő érzelem. Bármilyen közös külső ellenség óriási online párbeszédet indít – hozzáteszem nem csak Magyarországon. Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy három dolog van, ami hosszú távon, valóban értéket jelent.

Az első a hitelesség. A dolgok ne akarjanak másnak tűnni, mint amik, hiszen nem lehet mindenhez érteni. Amihez viszont értesz, azt csináld jól! A fenntarthatóság szintén idetartozik, hiszen mások kizsigerelésével nem teremethetsz értéket. Úgy teremtesz értéket, ha senki nem sérül közben és mindenki nagyobb egyenlő a tegnaphoz képest! Mindez viszont nem működik a munka és a magánélet közötti egyensúly megtartása nélkül. Az Y generációnak ez ma már egy külön definiált értéke, amit én kiegészítenék a gender kérdéssel, az egyenlő, minden értelemben tiszta körülmények és a transzparencia megteremtésével. Egyszerűen nem lehet úgy értéket teremteni, hogy közben az emberek undorodva járnak dolgozni – mindegy, hogy gyártósorról vagy csúcstanácsadásról beszélünk!

Erős kritika, amit megfogalmazol. Hogyan működik ez a saját életedben?

Ha egy pszichológus megvizsgálna, elképzelhető, hogy én lennék a munkamániás a tankönyvekben. Van, amikor az ember megfárad, de szívesebben töltöm az időmet a Neticle építésével, mint TV nézéssel. Addig, ameddig a sporttól és a minőségi magánélettől nem veszi el az időt, nem zavar. Arra azért figyelek, hogy ez ne legyen elvárás a munkatársak felé.

A cégen belül is megvannak a – sokszor nagyon magas – belső terveink. Hajlamosak vagyunk a túltervezésre, ezért nem minden esetben látunk annyira pozitívan egy-egy elért mérföldkövet. Összehasonlítva viszont bármilyen hasonló közép-európai B2B internetes vállalkozással tisztán látszik, hogy a legjobbak között vannak az eredményeink. Valószínűleg valamit jól csinálunk, valószínűleg jó időben indultunk és valószínűleg némi szerencsénk is van.

Neticle - interjú - Igényesférfi.hu

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mi volt az elmúlt hat év legfontosabb tanulsága a számodra?

Nagyon sok dolog van, ami nem jön össze. Nem ciki, ha nem értesz mindenhez. Nem is érthetünk mindenhez, hiszen egyikünk sem rendelkezik évtizedes vezetői tapasztalattal. Rengeteg új problémával szembesülünk nap mint nap, nagyon fontos viszont, hogy nem az egók csatáját vívjuk. Nem az a cél, hogy az én véleményem legyen a végszó, hanem az, hogy a legjobb döntés szülessen – az egót a piaci tanulás mögé tudtuk helyezni. Na meg a kitartás – enélkül bele se kezdj! Akkor is fel kell tudni állni, ha negyedszerre is elcsúszol. Fel kell kelned és jobban, máshogy, de menned kell tovább a jégmezőn!