A magyar csapat a 6-3 óta először nem kapott ki Angliában

Magyarország - Anglia - 2021 - október

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.

A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland büntetőjével a 24. percben került előnybe, a házigazdák pedig a 37. percben egy pontrúgást követően John Stones révén egyenlítettek.

A nemzeti együttes az évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tért haza a szigetországból.

“A fiúk az elejétől a végéig követték a taktikai utasításokat. Ma egy olyan angol csapattal találkoztunk, amely nem volt a legjobb formában, és volt egy kis szerencsénk is” – nyilatkozta a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón Marco Rossi, aki szerint bizonyított a válogatott.

A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

(Forrás és kép: MTI/Kovács Tamás)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!