A zseniális kísérletező – kiállítás nyílt Moholy-Nagy László fotográfiáiból

Moholy-Nagy László

Moholy-Nagy László, a 20. század talán legnagyobb hatású magyar képzőművésze fotográfiáiból nyílt tárlat a Mai Manó Házban Bauhaus100 – A zseniális kísérletező címmel. A közönség először láthatja Budapesten a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött gyűjteményt.

“A Bauhaus századik évfordulója alkalmából megszervezett kiállításon egy olyan alkotó műveit mutatjuk be, aki a fotográfiát alapjaiban rengette meg” – fogalmazott Baki Péter, a Mai Manó Ház igazgatója az esemény sajtóbejárásán.

A Magyar Fotográfiai Múzeum 87 darabos fotókollekcióval rendelkezik az 1946-ban Chicagóban elhunyt Moholy-Nagy Lászlótól. A képanyag döntő többségben Moholy-Nagy európai korszakából tartalmaz fényképeket, melyek eredetileg 1922 és 1937 között készültek, és részletes betekintést engednek a modern képzőművészetet megújító és azt nagyban befolyásoló munkásságába.

A festőként, formatervezőként, filmesként is ikonikus művész fotográfiáit három tematikus csoportban mutatja be a tárlat. Az első egységben az 1922-ben akkori feleségével, Lucia Schultz-cal elkezdett fotogram kísérletei láthatók. “Ezeken keresztül kezdett ismerkedni a fény és az anyag kapcsolatával” – mondta el Tóth Balázs Zoltán, a kiállítás kurátora.

A második egység a szakirodalom által Moholy-Nagy László újításának tartott fotóplasztikákat, vagyis a művész fotómontázsait tartalmazza. A kiállítás harmadik egysége pedig Moholy-Nagy további fotográfiai kísérleteit, absztrakcióit mutatja be, amelyek nagy részében felfedezhetők a fotogram kísérletek során szerzett tapasztalatok és képalkotási törekvések. Itt találhatók Moholy-Nagy személyesebb vagy gyakran utazásai során készített felvételei is, amelyekre jellemző a szokatlan leképezési mód, a Bauhaus stílusnak is nevezett kompozíciós eljárások, illetve a pozitív-negatív játék.

A tárlat külön egységet szentelt a Moholy-Nagy életét erősen meghatározó nők számára és a kiállításon megtekinthető Moholy-Nagy László 1930-ban készült Fekete-Fehér-szürke fényjáték című filmje is.

A tárlat a nagyközönség számára május 12-ig látogatható.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!