Mi a siker titka? Interjú Hortobágyi Kászonnal

Hortobagyi_Kaszon

Mi a siker titka? Fogós kérdés, sokan keressük rá a választ, mely lehet, hogy egyénenként változó, egy azonban biztos: szeresd azt, amit csinálsz! Ha megtalálod azt a munkát, amit szeretsz, amiben ki tudsz teljesedni, ami motivál, onnantól kezdve másként értelmezed a munka fogalmát. Ez egy jó alap, de természetesen a sikerhez vezető út korántsem ennyire egyszerű.

Hortobágyi Kászonnal beszélgettünk sikerekről, motivációról és szépségápolásról. Kászon kétszer volt az Év fodrásza, munkáival találkozhattok számos hazai és külföldi divatmagazin hasábjain, tavaly pedig megnyitotta második fodrász szalonját is, így már Budán is és Pesten is szépülhettek a Close szalonokban.

 

1. Mesélj magadról! Hogyan kerültél kapcsolatba a fodrászattal? Miért szereted a szakmádat? Mi jelenti a kihívást számodra?

Az egész 9 éve kezdődött. 21 évesen túl voltam pár munkán. Már a középiskolai éveim alatt dolgoztam egy biztonságtechnikai cégnél amit érettségi után teljes állásban folytattam a főiskola mellett. Emellett próbálkoztam újságírással, Londonban szerencsét próbáltam, ahol pékségtől kezdve a szórakozóhelyig sok munkahelyen próbálkoztam. Aztán 20 évesen hazajöttem és úgy éreztem semmi se jó, kezdenem kell valamit az életemmel. Teljesen új vizekre akartam evezni, valami kreatív, változatos munkát akartam, ahol szabadnak érezhetem magam. A fodrászatot egy ismerős ajánlotta, megfelelt az elvárásaimnak így belevágtam. Életem legjobb döntése volt. Többé nem azt jelentette a munka szó, amit azelőtt.

A fodrászat nagyon összetett szakma. A kihívás éppen ebből adódik. Kellemesen elbeszélgetsz a vendéggel ha jó, ha rossz napod van. Eközben összpontosítasz, hogy a hajvágás a lehető legpontosabb legyen és a legjobban egészítse ki a vendég karakterét, úgy hogy az ő kérésének is megfeleljen. Fotózásokon és forgatásokon megfelelni magadnak és a megrendelőnek 12-14 órán keresztül. A szalonban dolgozó fodrászok és tanulók folyamatos motiválása és képzése. Valamint a brand-management lebonyolítása és folyamatos frissítése. A legnagyobb kihívást az utóbbi kettő jelenti számomra, de ennek ellenére egyre jobban élvezem.

2. Az Év fodrásza lettél 2011-ben, 2012-ben. Tavaly megnyílt a második Close szalon is. Munkáiddal számos hazai és külföldi divatanyagban találkozhatunk. Mit gondolsz, mi a sikereid titka? Mi motivál, miből merítesz ihletet? Hogyan töltődsz fel energiával újra és újra?

Elszántan és keményen dolgoztam az elmúlt 8 évben, heti 6-7 napot, napi 8-14 órát. Ezt persze nem tudnám megtenni, ha nem szeretném amit csinálok, de már óvatosabb vagyok, mert jóból is megárt a sok, ezt tapasztalatból mondom. Voltak mélypontok amikor úgy éreztem, hogy kiégtem, de olyankor tartani kell egy kis szünetet. Ilyenkor le kell kapcsolni, el kell vonulni és fel kell töltődni. Ha tudatosan újraépítjük magunkat, visszatér az energia és a lelkesedés. A sport elengedhetetlen, abból nyerem a legtöbb energiát. Feltölt, felszabadít és fiatalít.

Emellett jelenleg teljesen új energiákkal tölt fel az új szalon csapata, akik egytől egyig lelkes, kreatív fiatalok és nagyon jó emberek. Inspirálódunk egymástól, magazinokból, filmből, zenéből, képzőművészetből és a körülöttünk zajló legapróbb dolgokból, gyakorlatilag mindenből. Alapvetően a kevesebb több híve vagyok, így próbálunk jó értelemben véve olyan egyszerűek maradni amennyire csak lehet. Így megmarad a laza, családias hangulat és a közelség amit a nevünk is tükröz. Emellett persze igyekszünk olyan profik lenni amennyire csak lehet, de máshogy nem is tudnánk érvényesülni. Manapság minden téren nagy a verseny. Egy dolog számít, a minőség és a kiszolgálás. Erre a kettőre kell odafigyelni és nem számít, hogy mit csinálnak a többiek.

3. Miben más a Close szalon a többi fodrászattól? Mit várhat az, aki ellátogat hozzátok?

Közvetlenséget és maximalizmust. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra, hogy már az első alkalommal képesek legyünk olyan hajat készíteni a vendégnek amilyenre mindig is vágyott. Mindent figyelembe veszünk és sokat kérdezünk, de mindez a végeredményt szolgálja. Igyekszünk úgy kezelni minden vendéget, mintha otthon fogadnánk egy rég nem látott barátunkat. Megkínáljuk itallal, harapnivalóval, hogy a minimális várakozás se teljen feszélyezett unalommal.

A hajvágás/festés alatt pedig maximális pontossággal igyekszünk minél tartósabb formákat és színeket készíteni, hogy ne azért kelljen másfél hónap múlva visszajönni, mert már kezelhetetlen volt a frizura, hanem azért mert lassan kezdi elveszíteni a formáját és már nem pont úgy néz ki mint első héten. A kevesebb több elvét követve pedig letisztult, szép hajakat készítünk amik alkalmazkodnak a vendég hajnövéséhez és fejformájához, ezért nem igényelnek különösebb otthoni hajformázást.

close

4. Azt írjátok a Close honlapján, hogy „A vezető divatmagazinokkal történő együttműködés nagy lehetőség, hogy munkánkkal hozzájáruljunk a hazai divat formálásához.” Hogyan látod a hazai divatot, mi az, amiben változni kellene?

A hazai divattal semmi gond nincs. Financiális okok miatt persze nehezebb dolgunk van itt Magyarországon, de tehetségekből nincs hiány. Ezt már több tervező, fotós, fodrász és modell bebizonyította külföldön elért sikereikkel. A gazdasági helyzet hátrányát pedig éppen a kreativitással és a kemény munkával igyekszünk ellensúlyozni, ezért gondolom, hogy egyre több magyar nevét fogjuk hallani/látni külföldi cikkekben és anyagokban.

5. Szerinted mitől lesz egy férfi igényes?

A férfiak egy része ma már ugyanannyit foglalkozik a külsejével mint egy nő. Ezt Én túlzásnak tartom. Az igényesség számomra elsősorban kiegyensúlyozott, egészséges életmódot jelent és csak másodsorban jelenti a jól öltözöttséget és ápoltságot. Ennél a résznél biztosan sokan vitába szállnának velem. A jól öltözöttség alatt nem eleganciát értek, hanem stílust, valamilyen irányvonalat, egységességet amit képviselünk. Az ápoltság pedig számomra odafigyelést jelent. Szőr, bőr, haj, köröm és a test legyenek rendben, de nem kell túlzásba vinni, maradjunk férfiak. Az esetlegesség és természetesség látszatát szerintem fontos meghagyni.

6. Mi a véleményed a férfi szépségápolásról?

Fontos, hogy jó legyen az alapanyag. Tehát, jó fodrász, jó kozmetikus, jó edző stb. Ha az alapok jók, otthon már csak minimális karbantartásra van szükség. Fontos, hogy mivel tusolunk. Én a szappant ajánlom a tusfürdővel szemben, mert amellett, hogy hatékonyabb, kevesebb nem kívánatos adalékanyagot tartalmaz. Amit még gondosan kell megválasztani, az az arckrém, testápoló, izzadás gátló, fogkrém, fogkefe és a szakáll/testszőr nyíró. A körömápolás is nagyon fontos. Az ősz hajtól, kopaszodástól és ráncoktól viszont nem szabad megijedni! Azok a férfiasságot tükrözik. Ha egy férfi büszkén viseli az öregedéssel járó változásokat, sármos és férfias lesz amivel semmi baj nincs szerintem, nézzük csak meg Belmondo-t vagy George Clooney-t.

7. Hogyan látod a magyarországi férfiakat és a szépségápolást?

Sok Hölgy véleménye alapján azt tudom mondani, hogy úgy néz ki, a magyar férfiak nem alkotnak olyan erős mezőnyt világviszonylatban mint a magyar nők. Szintén a Hölgyeken végzett közvélemény kutatásom eredménye, hogy jobban szeretik a klasszikus férfiakat, akik pont annyit foglalkoznak a külsejükkel amennyit kell, se többet, se kevesebbet. A tinik persze mindig is szeretni fogják a simaképű, simatestű szépfiúkat, de 25 fölött már mások az elvárások. Az a tapasztalatom, hogy nyugaton nem olyan megviseltek, gondterheltek a férfiak mint itt Magyarországon. Ez azt eredményezi, hogy több idejük és energiájuk van odafigyelni magukra. Szerintem az Y generáció már itthon is nagyobb hangsúlyt fektet erre és a szépségápolás a mindennapi rutin részévé vált náluk. Fontos nekik mindaz, amikről fent beszéltem.

8. Milyen szépségápolási termékeket használsz?

Itthon igyekszem minél természetesebb, illatanyag és színezék mentes szappant, krémeket használni. Szerencsére ez – akárcsak a táplálkozás – egyre nagyobb hangsúlyt kap a médiában is és egyre többen figyelnek erre. Ennek köszönhető, hogy a cégek is alkalmazkodnak a kerselethez és egyre több cég dob piacra olyan termékcsaládot ami ebben a szellemiségben készül. Ilyen a Davines (www.davines.it) is amit a Close szalonokban használunk. Jelszava a fenntarthatóság, ami környezettudatos gyártási folyamatokat, a helyi termelők támogatását és mesterségesen előállított allergén anyagok mellőzését jelenti. Ezek ma már nagyon fontosak egy tudatos felhasználónak és nem utolsó sorban az egész világnak. Emellett persze a hatékonyság is fontos szempont, amire eddig nem volt panasz.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!