Kiszemeled a csajt. Első randi. Második. Sokadik. Összeköltözés. Együtt éltek. Rákérdezel. Igent mond. Öröm, boldogság, házasok vagytok. Megszületik a gyerek.
Na, itt kezdődik igazából a közös élet és a neheze! Eddig minden lila köd volt és egymásnak tudtatok létezni. Megvan a lurkó, hagyományos modellben anya otthon van, apa dolgozik, de mindketten arra figyeltek és ügyeltek, hogy a babával minden rendben menjen, meglegyen neki mindene. Az addigi “ágyból-ki-sem-bújós-szombatoknak” vége, mint ahogy a spontán kiruccanásoknak is.
Amíg eddig a figyelmetek egymásra irányult, addig most ez a gyermekre fókuszál.
A probléma az, hogy sokan ezt nem veszik észre, vagy ha igen, akkor rosszul tudják megélni. Elhanyagoltnak, vagy kevésbé szeretettnek érezhetik magukat a felek. Fontos, hogy tudatosan vissza kell építeni a mindennapokba a közös időtöltést életed szerelmével. Persze, értem én, hogy mindenki fáradt és elfoglalt, de akkor úgy kell a dolgokat alakítani, hogy jusson idő a másikra. Muszáj! A történet nem ér véget azzal, hogy megszerezted a kiszemelt nőt. Minden mehet elölről!
Amint a gyerek fejlődési szintje lehetővé teszi, bízzátok másra
pár órára és menjetek el valahova KETTESBEN. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mert már egy másfél órás mozi – gyerkőc nélkül – felér egy wellness hétvégével.
Végig lehet menni újra a klasszik randi időszakon. Vacsora, reggeli, mozi, séta, bowling, billiárd, közös sport, koncert, kávézás, vásárlás, közös bűntény, szex eldugott (és kevésbé eldugott) helyeken, kirándulás, színház, felolvasó est, utazás, rokonlátogatás, főzőcskézés, táncolás, autózás céllal vagy céltalanul, kocsmatúra (bár az nem pár óra másnapossággal együtt), kiállítás látogatás – a sor végestelen véges és nyugodtan lehet ismételni. Saját ötlet híján az internet is ontja magából a különböző programajánlókat, ha szeretnéd, ha nem.
A lényeg, hogy legyen idő, amikor egymásra figyeltek újra, máskülönben képes a kapcsolat ellaposodni és a láng alábbhagyni, kihűlni.
Muszáj tudatosan visszacsempészni a meghitt pillanatokat. Nem ördögtől való másra bízni a kicsi kincsed pár órára, vagy nagyobb korban akár pár napra is már. Áldozni kell szerelmetek oltárán újra és újra, míg a halál el nem választ.
Ennek híján előbb-utóbb kialakulhatnak házasságon kívüli viszonyok, félrekacsintások a kisebb ellenállás és a nagyobb figyelem irányába – amely figyelemre lássuk be, mindenkinek szüksége van – a legtöbb esetben pedig sajnos borítékolható a válás. Mai „divat”, hogy ha gond van, akkor azt vagy az ágy alá söpörjük (míg át nem esünk rajta), vagy simán tovább állunk és egy másik családban keresünk boldogságot – kérdem én, hogy akkor miért volt a házasság.
Manapság a templomi és/vagy hivatali eskütétel sem kötelező és az élettársi viszony közös gyermekkel sem kirívó. Nem vagyok megmondó ember. Nem akarok szónokolni sem a házasság mellett, sem pedig a házasság ellen.
Ha nem gondolod komolyan, ne tedd meg, ha igen, akkor viszont tégy meg mindent érte!
Ne csak akkor, mikor már baj van, hanem előzd meg! Amikor egy pár egymás és ország világ előtt kimondja a boldogító igent, akkor kutya kötelessége a végsőkig mindent megtenni azért, hogy működjön a kapcsolat.
A lényeg, hogy rendszeresen fordítsatok időt egymásra és a kapcsolatotokra.
A kisember ott lesz minden nap, de tartsátok szem előtt, hogy a másik feletek is ott van és ha az életetek meg is változott teljes mértékben, az időbeosztásotok is fenekestül felfordult, akkor is szakítsatok időt magatokra és a másikra!
Ha épp nincs akkora szerencsétek, hogy nagyszülők vagy egyéb rokonok át tudnák vállalni a gyerekfelügyeletet, amíg ti újra randiztok, keressetek egy babysittert, ami még mindig egyszerűbb és jobb megoldás, mint egy válási procedúra.
Tomó – Én jobban
