Őszintén beszélt depressziójáról Dwayne Johnson
Habár Dwayne Johnson csak a 2000-es évek elején debütált a mozivásznon, 2016 óta a világ legjobban fizetett, és a szórakoztatóipar egyik legfoglalkoztatottabb férfi színésze.

A férfiak mintegy 35-40 százalékát érinti a probléma, amivel végül Dwayne Johnson is plasztikai sebészhez fordult.
Dwayne Johnson sosem titkolta eklektikus zenei ízlését, most pedig az is kiderült, az egyik legnagyobb The Weather Girls rajongó, egyik kedvenc száma pedig az It’s Raining Men, amit gyakran hallgat az edzések alatt is.
Dwayne Johnson szenvedélye a sport és a testépítés iránt évtizedek óta töretlen és gyakran oszt meg edzés tippeket közel 300 milliós követőtáborával.
A két színész 2016-ban kapott össze a Halálos iramban 8 forgatásán, ám négy év távlatából Vin Diesel, aki a sorozat producere is, elásná a csatabárdot.
Dwayne Johnson szenvedélye a sport és a testépítés iránt évtizedek óta töretlen és gyakran oszt meg edzés tippeket 250 milliós követőtáborával.
Megérkezett az új előzetes A szikla Young Rock című sorozatához.
Dwayne Johnson szenvedélye a sport és testépítés iránt évtizedek óta töretlen.
A zenei válogatás, amivel A Szikla kihozza magából a maximumot.
A Jumanji sztárja 89,4 millió dollárral vette át a Forbes tegnap közzétett, illusztris listájának vezetését a korábbi győztestől, George Clooneytól, aki ezúttal be sem került… Tovább olvasom »Dwayne Johnson az élre tört a tavalyi év legjobban fizetett férfi színészeinek listáján
Teremana Tequila márkanév alatt, a tervek szerint 2020 első negyedévében kerül forgalomba.