December 17-én, vasárnap kerül megrendezésre a Virág Judit Galéria 57. Téli Aukciója. Izgalmas kínálat várja a műgyűjtőket és azokat, akik éppen műtárgyakba készülnek befektetni.

Nem csak a galéria történetében, de a magyar aukciós piacon is rekordösszegű, száz millió forintos kikiáltási árról indul Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című taorminai festménye. A festmény több, mint hét évtizedes lappangás után került elő és most száz millió forintról indulva várja a liciteket. A Csontváry életműből körülbelül száz kép ismert, ezek közül mintegy húsz van magántulajdonban. Ez lesz a hatodik olxan Csontváry kép, amely árverésre kerül.

Az aukción szereplő 224 tétel összkikiáltási ára mintegy 716 millió forint. Az árverésen több alkotás leütési ára is elérheti a 100 millió forintot.

80 millió forintos kikiáltási árról indul Tihanyi Lajosnak a párizsi Pont Saint Michelt ábrázoló 1908-as vászna is, amelyet néhány héttel ezelőtt már megcsodálhatott a nagyközönség a Galéria Párizs-Budapest kiállításán. A festmény külön érdekessége, hogy hátoldalán is a művész egy jelentős alkotása, az Ádám és Éva látható.

50 millió forintos kikiáltási árról indul Aba-Novák Vilmos olasz vedutáinak összefoglaló műve, a monumentális Olasz kikötő.

A Virág Judit Galéria téli árverését 2017. december 17-én (vasárnap) 18 órakor a Budapest Kongresszusi Központban rendezi. Az aukciós kiállítás megtekinthető december 2. és 16. között, minden nap 10-től 18 óráig a Virág Judit Galériában. A teljes anyagot itt lehet megtekinteni.

Forrás: Virág Judit Galéria