Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító elnöke nyerte el az EY Az Év Üzletembere nemzetközi díjat, az EY World Entrepreneur of the Year idei döntőjén. A Monte-Carlóban tartott fináléba 49 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai nyerteseként Váradi József, a Wizz Air alapító-ügyvezetője képviselte a világ legjobb üzletemberei között.

Rubens Menin 1979-ben, mindössze 21 évesen alapította meg az MRV nevű építőipari cégét, arra a felismerésre alapozva, hogy rengeteg brazil számára elérhetetlennek számított a lakástulajdon megszerzése. A vállalat mára Latin-Amerika legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált az eladott lakások számát tekintve,

Brazíliában pedig a legnagyobb olyan fejlesztő, amely az alacsony jövedelműeknek épít otthonokat. Az MRV 2017-ig több mint 320 ezer házat és lakást épített fel, amelyek több mint egymillió ember számára biztosítanak lakhatást.

„Egész életemben azt a célt követtem, hogy azok számára is lehetővé tegyem a saját otthont, akiknek ez elérhetetlen álomnak tűnt csupán. Nagyon büszke vagyok az elismerésre, de ez korántsem jelenti a munkám végét. Hiszek abban, hogy

a gazdasági erő nemcsak a gazdagságról szól, hanem a társadalmi fejlődésről is, amit az MRV örökségeként a következő generációknak is szeretnék átadni” – tette hozzá Rubens Menin.

Magyarországot, az EY Az Év Üzletembere díjat 2017-ben elnyerő Váradi József, a Wizz Air alapítója és ügyvezetője képviselte a világversenyen. Váradi József 2003-ban alapította meg a Wizz Airt. A cég mára Közép-Kelet-Európa legnagyobb diszkont-légitársaságává vált, közel 18 százalékos piaci részesedéssel és mintegy 4000 dolgozóval.

ev_uzletembere_varadi_jozsef

Ezen a versenyen mindenki nyertes, hiszen az üzletemberek Olimpiájának is nevezett megmérettetésen az a 46 kiemelkedő vállalkozó, üzletember vehetett részt, akik 2017-ben saját országukban már átvehették az EY Év Üzletembere díját.

Az 1986-ban Amerikában debütált és 2003 óta hazai hagyományokkal is rendelkező EY Az Év Üzletembere program olyan üzletembereket kíván elismerni, akik kitűnnek egyedi és innovatív megoldásaikkal és készek vállalkozásukat magasabb szintre emelni.

A korábbi évek győzteseiből álló zsűri hat szempont alapján értékelik a résztvevőket: vállalkozói szellem, stratégiai gondolkodás, nemzetközi súly, értékteremtés, innováció, vezetői kvalitások, vezetői integritás.

A Monacóban tartott, az EY World Entrepreneur of the Year versenyében az EY Az Év Üzletembere díj előző évi nyertese képviseli Magyarországot. A verseny és az azt követő programok egyedülálló kapcsolathálót biztosítanak a döntősök, különdíjasok és a győztes számára mind nemzeti mind globális szinten.

(Képek és forrás: EY)