Újjáépített Maserati Birdcage kerül kalapács alá a hétvégén

Maserati Tipo 60/61 Birdcage

A Maserati Birdcage versenyautók a késői 50-es, korai 60-as években a sportkocsigyártás forradalmának számítottak. A tervező, Giulio Alfieri szembe ment az Angliában akkoriban megszokott iránnyal: az innovatív, de drága monocoque kialakítás helyett valami teljesen új, és sokkal költséghatékonyabb megoldást kellett választania.

Az eredmény egy körülbelül 200 vékony csőből összeállított váz lett, amelyről aztán az autó a Birdcage (madárkalitka) becenevet is kapta. A vázstruktúra rendkívül könnyű karosszériát és kivételes torziós merevséget eredményezett.

Az első autó, amely ezt a megoldást használta, a Tipo 60 volt 1959-ben, amelybe egy 2 literes, 200 lóerős sor négyes motort építettek. Ezt később a legendás angol versenyző, Stirling Moss javaslatára egy erősebb, 2,9 literes, 250 lóerős erőforrásra cserélték. Így született meg a Tipo 61, amelyből mindössze 17 példány készült, beleértve az egyetlen Tipo 60/61 átalakítást is.

A Coys aukciósház augusztusi árverésén, a németországi Schloss Dyck Classic Days eseményen egy ilyen Maserati Birdcage is kalapács alá kerül majd. A konkrét példány a 2459-es sorszámú Tipo 61 újjáépített változata, amelynek eredetije 1962-ben egy daytonai versenyen súlyosan megrongálódott. A Steve Hart Racing csapata az újjáépítéshez több Tipo 60 és Tipo 61 eredeti alkatrészeit is felhasználta, így kaphatta meg a Tipo 60/61 típusjelzést.

A 2007-ben megkezdett rekonstrukció során az eredeti autóból főleg motor alkatrészeket, a hengerfejet, a forgattyúsházat és az olajteknőt, valamint a szelepfedelet mentették meg, valamint a karosszéria azon részét, amely a típustáblát és a sorozatszámot is tartalmazza. Az elsőre összelegózott kivitelezésnek tűnő munka minőségét a részletes dokumentáción kívül az is bizonyítja, hogy a kész jármű megkapta az FIA minősítését és engedélyét, így akár historic versenyeken is újra rajthoz állhat.

A múltja miatt a 2459-es sorszámú példány ára várhatóan nem ér majd olyan szintet, mint amennyiért korábban hasonló modelleket értékesítettek. 2010-ben egy Tipo 61 2,2 millió euróért kelt el, a Coys szakemberei most 1,35 és 1,8 millió euró közötti győztes licitre számítanak.

Az augusztus 4-i aukció kínálatában egyébként összesen 162 autó szerepel, köztük egy mindössze 869 kilométert futott 1986-os Mercedes-Benz W201, egy 1958-as osztott ablakos Volkswagen T1, valamint számos klasszikus Porsche, Maserati és Ferrari és egyéb autócsodák.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!