2019-re megújul a Honda NSX

Honda NSX

Bemutatta a Honda NSX hibrid szupersportautó 2019-es verzióját a japán gyártó, amely az ígéreteik szerint a továbbfejlesztéseknek köszönhetően még kényelmesebben használható lesz a mindennapokban, ugyanakkor még több izgalmat tartogat a versenypályákon.

A legnagyobb hangsúlyt az autó kivételes dinamizmusára fektették, miközben igyekeztek megőrizni a mindennapos használhatóságát is. Ennek érdekében a 2019-es NSX-et elöl-hátul vastagabb stablilizátorokkal szerelik fel, a hátsó futómű pedig a jelenleginél még feszesebb lesz.

A megnövelt teljesítményről nagyobb befecskendezők, és módosított turbófeltöltő gondoskodik, a rendszert pedig új részecskeszűrővel szerelték fel, hogy megfeleljen az Euro 6d-TEMP környezetvédelmi előírásainak. Az egyes alkatrészek módosításán kívül a vezérlőegységet is újraprogramozták, amely a hajtásláncért, szervokormányért, menetstabilizátorért és az adaptív lengéscsillapításért is felelős. Utóbbinak köszönhetően a legpuhább beállítással még kényelmesebb, a legfeszesebb fokozatban pedig pályanapok nagy sebességének megfelelő hangolás érhető el. Az új modell a kifejezetten a Honda NSX számára kifejlesztett Continental SportContact 6 gumiabroncsokkal érkezik, amely szárazon és nedves talajon is a sportkocsi teljesítményéhez méltó tapadást biztosít gyorsításkor, féktávon, és a kanyarok íveiben is.

A módosításoknak köszönhetően az új NSX két másodperccel lett gyorsabb a suzukai versenypályán végzett mérések során.

A technikai finomságok mellett az autó megjelenése is felfrissült. Új Thermal Orange gyöngyház fényezés, narancs színű féknyergek az opcionális karbon-kerámia fékrendszerhez, módosított hűtőmaszk, és a lökhárítók fényes fekete betétei különböztetik meg a korábbi változattól. A beltérben a vörös színű bőrkárpit és az alcantara is megjelent a választható opciók listáján.

A 2019-es Honda NSX modell gyártása idén augusztusban kezdődik meg, az első vásárlók várhatóan az idei év végén vehetik az új autójukat.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!