„Kellenek a kihívások, anélkül nincs fejlődés” – Lázár Jocival beszélgettünk

Lázár Joci, LAZAR's hajszalon, férfi frizura

Mindig inspiráló olyan emberekkel találkozni, beszélgetni, akik szenvedéllyel tudnak a munkájukra tekinteni, akik hisznek abban, amit csinálnak, akik mernek újat kitalálni és azt meg is valósítani.

Lázár Joci és a LAZAR’s hajszalon ismerős lehet Szabó Kimmel Tamással vagy Gájer Bálinttal készült interjúkból, most pedig Jocival beszélgettünk a LAZAR’s filozófiájáról, a 2016-os férfi hajtrendekről és persze a filmekről is legutóbbi, a Kincsem című film forgatása kapcsán, aminek a bemutatója idén decemberben lesz.

Honnan ez az energia és szenvedély a szakmád felé?

Az igazság az, hogy sok fodrásszal ellentétben nem egy fodrászdinasztia része vagyok, 18 éves voltam, amikor kitaláltam, hogy ezen a pályán indulok el. Az első szalont 2008-ban nyitottam a Dohány utcában, a másodikat pedig 2013-ban, a Paulay Ede utcában. A szenvedély és a kitartás szerintem a sportolói múltamnak köszönhető, 19 évesen hagytam abba az élsportot és a fodrászat lett az új szenvedély. Mindig is kiemelt szerepe volt a sportnak az életemben, rengeteget köszönhetek neki, a gyerekeket is ebbe az irányba szeretnénk majd terelni. Tartást, legfőképpen kitartást ad az embernek, ezt például nagyon jól tudtam kamatoztatni a fodrászatban, illetve a vállalkozásban. A versenyzés szenvedélye a mai napig megmaradt, amit pedig kitalálok, azt véghez is viszem, mert meg akarom csinálni. Egyébként szerintem ez a legnagyobb probléma sok mai fiatallal -többek között ezért is van kevés tanulónk-, hiányzik belőlük a kitartás. Mindent akarnak és azonnal, ez pedig ennél a szakmánál sem így működik.

LAZAR's, férfi frizura, Lázár Joci

Fotó: Juhász Gergő/doUcare?

Kellenek a kihívások, anélkül nincs fejlődés…

„LAZAR’s – The art of creativity” Miről szól a LAZAR’s filozófia?

Habár az első szalon 2008-ban nyílt, a LAZAR’s, mint brand 2013-hoz köthető amikor megnyitottuk a második szalont. Innentől kezdve építem tudatosan a csapatra a brand-et és nem csak saját magamra. Úgy gondolom, hogy együtt, csapatban könnyebb az érvényesülés, nagyobb munkákat is el tudunk vállalni és jobban tudunk növekedni. Ez persze attól is függ, hogy hogyan szocializálódik az ember, nekem ugyanúgy, ahogy fontos a család, ugyanúgy fontos, hogy itt a szalonban is egy erős csapat dolgozzon együtt.

A LAZAR’s célja mindenképpen egy nyugatias szemléletmód integrálása a hétköznapokba. A stílusunkra leginkább egy new wave, minimalista, letisztult vonalvezetés jellemző. Nagyon más ma fodrásznak lenni, mint 10-20 évvel ezelőtt, rengeteg a fejlődési, továbbképzési lehetőség, a látásmódok pedig megváltoztak. Olyan szalonunk van, amely ezt követi, a LAZAR’s egy olyan művészeti egyesülés/csapat/brand, amely fiatal tehetségeket tömörít, ahol mindenki úgy képviseli ezt a filozófiát és irányvonalat, hogy közben megtartja saját egyéniségét, ez pedig fantasztikus dolog.

Bencének 13 éves kora óta vágom a haját, most pedig itt dolgozik a szalonban fodrászként…

Mi nem munkaként fogjuk fel a fodrász szakmát, sokkal inkább hobbi, szerelem, szenvedély mindenki számára. Büszke is vagyok a csapatra, sokszor hívom őket a gyerekeknek, de már megszokták. A célom egy erős, minőségi csapat összeállítása volt, ehhez pedig a KEVIN.MURPHY is tökéletes választásnak bizonyult. Olyan márkával szerettem volna együtt dolgozni, ami nem tömeg márka, exkluzív és professzionális, szalonprofil szempontjából pedig nekünk nagyon fekszik. Több modellügynökséggel vagyunk fúzióban, sok a fotózás és a filmes munkák, ez a fajta szakmán belüli szabadság pedig nagyon jó.

Hogyan kaptad az első filmes munkád?

Azt gondolom, hogy ebbe a körbe bekerülni nem könnyű, bent maradni pedig még ettől is nehezebb.

Az élethez kell némi szerencse, én is így kaptam az első filmes munkát 23 évesen. Egy vendégem, – akit azóta már barátomnak is mondhatok, de akkor még alig ismertük egymást – operatőr, egyszer az ő kapualjában forgattak, ő pedig ismerte a sminkest. Elkezdtek beszélgetni és kiderült, hogy fodrászt keresnek, másnap reggel ott kezdtem. A Pál Adrienn című filmmel egyébként a rendező, Kocsis Ágnes Cannes-ban díjat is nyert.

Érdekes, hogy a Kossuth-, és Jászai Mari – díjas színészek sokkal alázatosabbak, mint a kevésbé ismert színészek.

Ezután egyre több filmhez hívtak, tavaly pedig a Kincsem című filmet forgattuk 5 hónapig, aminek a bemutatója idén decemberben lesz. Nagy szerelem a filmezés, a csapaton belül sokunkat foglalkoztat, ezért is tudunk jól együttműködni, ahová tehetem, viszem magammal a többieket is.

Ha jól tudom, a Kincsem az eddigi legnagyobb költségvetésű magyar film. Mesélsz egy kicsit a forgatásról?

Itt, a Kincsem forgatásán tényleg a szakma krémje dolgozott együtt, ami számomra nagyon megtisztelő, hogy ebben én is részt vehettem.

Egy filmhez, különösen egy kosztümös filmhez olyan szintű szakmai repertoárra van szükség, amit egy szalonfodrász nem feltétlen kap meg az iskolában. Bajusz, szakáll, paróka profi felhelyezése, hogyan kell műszőrökkel hitelesen dolgozni, megfelelő kontaktokat szerezni, legyártatni. Egy filmnél ugye sokkal összetettebb a történet, a munka jóval a forgatás előtt kezdődik a tervezésnél és akár hónapokig is tart. Habár a fodrász nem a legfontosabb láncszem, ha egy kapcsolódás nincs rendben, akkor az rögtön feltűnik. Ez azért is fontos, mert általában nem kronológia szerint megy a forgatás.

Ha például Nagy Ervintől – ő egyébként az én színészem volt végig – megkérdezted a 71. napon, hogy hol volt szakadás a ruháján vagy éppen, hogy melyik gomb volt kigombolva az ingén, biztos, hogy tudta, zseniális színész.

A Kincsem az eddigi legnagyobb költségvetésű film, ez a nyomás azért érződött végig. A beauty rész szerencsére nagyon egyben volt, ez azért is fontos, mert ilyenkor ez a rész egyfajta chill out zónaként is funkcionál, fontos, hogy ne legyen semmilyen konfront. A fodrászat egyébként pszichológia is, ami a filmezésnél még jobban kijön, hiszen művész emberekkel dolgozunk együtt és ilyenkor azért szimbiózisban élünk akár hónapokig.

Mindenki egy dologért küzd, harcol, aztán amikor ez kivetül egy fotón, filmen, nagyon jó visszalátni, nagy büszkeség.

Ki volt a kedvenc karaktered a filmben?

Azt hittem, hogy a főszereplők lesznek a kedvenc karaktereim, de érdekes módon nekem egy olyan karakter lett a kedvencem, aki a jó oldalt erősítette a film elején, később pedig áttért a rossz oldalra. Keresztes Tamás karaktere volt ez, akit nagyon jó színésznek tartok. Persze Nagy Ervin és Petrik Andi karaktereit is szerettem. Hiszek benne és azt gondolom, hogy tényleg nagyon jó lesz ez a film.

Kedvenc filmed?

Szabó István: Napfény íze.

Lázár Joci, LAZAR's, férfi frizura

Fotó: Juhász Gergő/doUcare?

Mire vagy a legbüszkébb?

Arra, hogy itt vagyok 30 évesen és azt hiszem, hogy az életem teljesen jó helyen van, jó helyen vagyok, mellettem pedig ott áll a családom, feleségem, gyerekek, rájuk is nagyon büszke vagyok. Amíg ők nem voltak, erre a kérdésre biztosan azt válaszoltam volna, hogy arra, amit a fodrászatban elértem, de nem tudok egy dolgot kiemelni, mert olyan sokrétű. A legutolsó nagy forgatás ugye a Kincsem volt, de a többi mérföldkő is fontos valami miatt a számomra – az első Nők Lapja címlapom Udvaros Dorottyával, megnyert versenyek, bemutatók, az Elite Model Look vagy éppen a Central European Fashion Days – tényleg nem tudnék egyet kiemelni. Viszont amikor gyereked születik, az egy semmivel nem összehasonlítható érzés, amely büszkeséggel tölti el az embert.

Milyen férfi frizurákra lehet számítani 2016-ban nálatok?

Szeretem a férfi hajakat legyen szó szalonhajakról vagy filmes szőrözésekről – haj, szakáll, bajusz. Filmeknél meg ugye nagyon tisztában kell lenni a különböző korok viseleteivel, frizura és arcszőrzet stílusjegyeivel, a Kincsemben például ezt is szerettem.

2015-ben újra divat lett a bajusz, teljes arcszőrzet, ez pedig megmarad idén is. Ma már azért eléggé unisex frizurák vannak, lehet férfinek is nőit vágni, nőknek is férfit úgy, hogy az stílusos maradjon. Maga a hajtrend pedig folyamatosan változik, de ugye ez attól is függ, hogy mi fér bele a salon image-be. Az arcszőrzet növesztés egyébként egy teljesen új szegmenst nyitott meg a számunkra is, más eszköztárat, más termékeket igényel.

Ami mindenképpen egy változás, hogy a kontrasztos, kapcsolat nélküli extrém hosszú vagy tarajos hajak már a 2000-es évek óta nincsenek jelen. Ma inkább a klasszikus vonalvezetésű frizurák, a geometrikus sasson alapú vágások és a naturalitás a jellemző, illetve a barbering is a fénykorát éli. Mi egyébként az ollós megoldást preferáljuk, de ez nem azt jelenti, hogy géppel nem vágunk.

Ez a környék, a Deák tér azért egy metropolita városrész, sok a külföldi vendégünk is és ez az underground vonal teljesen követhető. Itt nekünk is nagyobb a szabadság, lehetnek hosszabb frizurák férfiaknál is, több férfi modell vendégünk van, akiknek félhosszú a hajuk. Emellett pedig a festés is teljesen elfogadott a férfi vendégeknél is, persze más hatóidejű festékekben kell gondolkodni, de a fiatalabb generációnál a hajfestés abszolút nem meglepő. Összességében azt mondanám, hogy őrület van, bármit lehet fiú fronton is, érkeznek vendégek elborult kérésekkel. Amiket meg is valósítunk, persze addig a határig, ami a szalon arculatába belefér. Nagyon szeretem ezt az egészet, ami itt van.

Helyszín: LAZAR’S – Budapest, 6. kerület Paulay Ede utca 8.
Fotó: Juhász Gergő/doUcare?

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!