Tavaly több, mint 45.000 néző – Miben más az idei Játékkészítő?

A Játékkészítő 2015

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén decemberben újra színpadra a tavalyi év szuperprodukciójának is nevezett, A Játékkészítő című pop-show-musicalt. Alföldit Stohl András váltja a címszerepben, a rendező Böhm György lesz, a látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz, karácsony után, december 26-27-28-29-én.

„Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk, és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem egy hazai alkotógárdával készült “vegytiszta” magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel” – mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője.

Az itthon “műfajteremtő”, a mese szövevényét látványos showelemekkel ötvöző pop-musicalt – négy nap alatt – több mint 45 ezren látták, ami önmagában egyedülálló teljesítmény. „Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is” – mondja a producer. Így született meg A Játékkészítő “revival”, az előadás újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban.

„Év eleje óta dolgozunk az előadásokon, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű produkciót létrehozzunk, nagyon sok mindennek kell összeállnia a háttérben. Az újdonságok, a technika, a legkisebb és a legnagyobb építőkockák helyére kerülése mellett komoly szervezést igényel az is, hogy Magyarország vezető művészei egy produkció erejéig, egy színpadon, együtt szerepelnek. Oroszlán Szonja, Kamarás Iván, Király Viktor, és a világhírű Bordos László Zsolt 3D mapping művész például csak a mi kedvünkért lesz ez időszakban Magyarországon”- mondta Gabriella.

Szereposztás

Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A szereposztás ismét parádés, ezúttal A Játékkészítő címszerepét Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tud szereplője lenni a darabnak. A tavalyi előadás sztárjai, így Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván, Vastag Csaba és öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára is.

Új rendezés, új dalok

Részben változik az alkotógárda is. „Barátaimmal és munkatársaimmal az év eleje óta készülünk, s már most látszik, hogy A Játékkészítő megújult előadása varázslatos és fantasztikus produkció lesz” – mondja, a “revival” változat rendezésére felkért Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Böhm György. A koreográfia is megújul, ezúttal Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett vezetője dirigálja majd a kibővült tánckart.
A dalokat továbbra is Rakonczai Viktor zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró jegyzi, akik öt új dallal bővítették a korábban már aranylemezes repertoárt. Az előadást ezúttal is élő zenekar fogja kísérni a Magyar Virtuózok közreműködésével. A mesés jelmezeket pedig továbbra is Müller Kata tervezi.

Itthon még nemigen látott technika

Az egyedi, mesés látványvilágért ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj világhírű szakértője felel. Az alkotók elmondták, az a cél, hogy az előadás nemzetközi szinten is megállja a helyét. „Bordos László Zsolt világhírű 3D mapping művésszel fogunk dolgozni a látványvilágon” – mesélte Radnai Márk -, aki olyan vizuális formát fog kölcsönözni az új előadásnak, amit magyar produkcióban, ilyen színvonalon még nem lehetett látni. „A háromdimenziós hatású projekciók képesek lesznek teljesen megváltoztatni a teret, teljesen kiszakítva a nézőt a realitásból. Úgy fogják érezni magukat, hogy ebben a csodavilágban bármikor, bármi megtörténhet. Bámulatos lesz!” – mondja Radnai. Ehhez nyújtanak majd felületet Bátonyi György díszlettervező varázslatos terei.

Jegyek, további információk: www.ajatekkeszito.hu

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!