A stílus nem kor kérdése

férfi divat - a stílus nem kor kérdése

“Nem sokat változtam. Csak a szakállam színe mostanra fehér lett” Wanny Antonio Di Filippo

“Ezt a színt én már nem vehetem fel.” “Ez a szabás nekem már nem való.” “Nem vagyok én már tinédzser ehhez.” Mondatok, amelyekkel a munkám során rendszeresen találkozom és amelyekkel egyáltalán nem értek egyet. A stílus ugyanis nem kor, sokkal inkább egyéniség kérdése, ezen pedig néhány ősz hajszál nem változtat. A lényeg persze néhány X után is az önazonosság, illetve az összhang a külső és a belső között. Ha ez az egyensúly megvan, akkor kapuzárási pánik helyett, a stílus és az erő benyomását kelti egy izgalmas megjelenés, az a néhány ősz hajszál pedig csak dob a sármon.

Wanny Antonio Di Filippo

Wanny Antonio Di Filippo 1970-ben hozta létre az Il bisonte márkát, Firenze szívében. Nagyon inspirálóan hatot rá a környezet ahol Dante és Leonardo is alkotott. Jövendőbeli feleségével Nadiaval alkották meg az első bőrből készült tárgyat, az innováció és az egyszerűség jegyében. “Ha le tudom rajzolni, akkor meg is tudom valósítani” – mondta. Mai napig a régi hagyományokon alapuló kézműves technikával készítik a táskákat és egyéb kiegészítőket, nőknek és férfiaknak egyaránt.
Nekem személy szerint nagyon tetszik, ahogyan öltözik, egy nagyon színes karakter, aki biztosan nyomot hagy a megjelenésével még a Pitti Uomon is, de természetesen stílusos nem csak az lehet, aki ilyen extravagánsan öltözik.

Wanny Antonio Di Filippo - férfi divat - férfimagazin

Wanny Antonio Di Filippo

Morgan Freeman

A klasszikus stílus egyik ilyen képviselője Morgan Freeman. Az Oscar-díjas színész, több mint hetven filmmel a háta mögött, szerény nyolcvan éves korát meghazudtoló megjelenéssel és mindig kifogástalan stílussal jelenik meg akár a nappaliban is – persze csak ha jó filmet választ az ember.

Morgan Freeman

Morgan Freeman

Günter Krabbenhöft

Günter Krabbenhöft, akit 1945-ös születésével és két unokával kiáltotta ki a Huffington Post a legstílusosabb nagypapának. Szakácsként dolgozott 50 évig, majd egy internetre felkerült fotónak köszönhetően hatalmas ismertségre tett szert. Jelenleg pedig modell egy berlini ügynökségnél, 2015-ben elnyerte a Street Fashion Pluck díjat. Védjegye a kalap és a mellény.

Günter Krabbenhöft

Günter Krabbenhöft

Nick Wooster

Nick Wooster, aki újságíróként kezdte, majd olyan márkák vezető tanácsadója volt, mint a Calvin Klein, Barneys New York, Ralph Lauren, Bergdorf Goodman és Neiman Marcus. 2012-ben a Hamilton 1883-nak tervezett ingeket majd több márkával is létrehozott kollekciókat, kollaborációkat, amelyeket a Pitti Uomon mutattak be. Igazi divat diktátor street wear stílusban.

Nick Wooster - férfi divat - férfi magazin

Nick Wooster

George Clooney

A mindig sármos Clooney, aki nem maradhat ki egy ilyen stílusos összeállításból. George Clooney egyébként nem csak zseniális színész, ENSZ békenagykövet, de jó üzleti érzéke is van: nemrégiben például több, mint 700 millió dollárért kelt el tequila cége, a Casamigos, amelyet két barátjával hozott létre 2013-ban.

George Clooney - férfi divat - férfimagazin

George Clooney

Ez is érdekelhet: Sir Anthony Hopkins a Brioni őszi/téli kampányának arca – és nagyon jól áll neki!

Képek innen.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!