Tech-Sziget 2016 újításai – Sziget Fesztivál

Sziget Fesztivál 2016

Az első, 1993-ban megrendezett Diáksziget óta eltelt évek alatt rengeteg változáson ment keresztül a később Pepsi Sziget, majd 2002 óta Sziget Fesztivál néven megrendezett, mára Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális zenei rendezvénye. Az évről évre egyre színesebb, változatosabb programok és koncertek mellett a technika is sokat változott, összegyűjtöttük az idei év újításait:

1.Check IN

Az első technikai újítással már rögtön a beengedésnél találkozhatunk, ugyanis 2016-tól kezdődően új check-in folyamat került bevezetésre. A karszalaghoz a vócser beváltása során egy ID szkenner segítségével hozzárendelik a személyazonosításra szolgáló okiratot, így nyomon követhető, hogy pontosan kik tartózkodnak a fesztiválon.

2.Sziget 2016 mobil app

Ha valakit több különböző program és helyszín is érdekel a Sziget Fesztiválon, akkor ez egy kifejezetten hasznos app, ugyanis minden helyszín, program könnyen elérhető, a változásokról pedig azonnal értesítést is kapunk. A programajánló segítségével bele is hallgathatunk a koncertekbe de akár azonnal csatlakozhatunk a playlisthez vagy a közösségi media felületekhez is.

3.Route4U

Egy szintén ingyenes telefonos alkalmazás minden, az akadálymentes közlekedéssel kapcsolatos információval.

4.#szigetrecycling: Zöldnek lenni menő!

Nem teljesen technika, de idén még nagyobb hangsúlyt kap a környezettudatosság a fesztiválon. A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, a szervezők pedig idén még több akcióval készülnek, melyekben számítanak a fesztiválozók aktív részvételére (több kevesebb sikerrel – a szerk.) A műanyag zacskók helyett elvileg mindenhol papírzacskót, a műanyag evőeszközök helyett pedig komposztálható és újrahasznosított eszközöket kellene kapnunk, de figyelmet kap a sátorújrahasznosítás is. A #szigetrecycling hashtaggel pedig ajándékokat lehet kapni.

5.Közösségi media

Külön Sziget 2016 Spotify playlist és Sziget Viber public chat érhető el. Az utóbbi csatornán a szervezők fotókkal, videókkal és érdekességekkel készülnek a fesztiválozók számára, az ún. personalmessage szolgáltatással pedig naprakész információkkal (napi időjárás, programajánló, biztonsággal kapcsolatos üzenetek, programváltozás, stb.) segítik a látogatókat

6.Közlekedés Blabla Car és Sziget VIP Boat

A BlaBlaCar második éve köt stratégiai partnerséget a Sziget Fesztivállal. Az elmúlt 12 hónapban történt jelentős növekedésének, valamint a szlovákiai és cseh piacra lépésnek köszönhetően, arra számít Európa egyik legsikeresebb startup vállalkozása, hogy idén több mint 25,000 Sziget látogatónak segíthet eljutni a fesztivál helyszínére, majd haza, ami 60%al több, mint az elmúlt évben. Telekocsi szimulátor, #shareTheRide képek és nyitott lounge várja a fesztiválozókat.

Sziget VIP Boat

Szintén két éve a Budapest Boat Show kiállítás támogatásával működik a Sziget VIP Boat szolgáltatás, mely a SZIGET Fesztivál minden napján 17 és 21 óra között várja az utasokat. A 7 és 9 fős luxus motoros hajók fejenként 5.000 forintos áron viszik fel a fesztiválozókat a Hajógyári szigetre, ahol a kikötési ponttól mindössze 20 méterre lévő beléptetési pontnál sorban állás nélkül lehet jegyet vásárolni, és bejutni a fesztivál területére. Az egyéni jegyvásárlás mellett VIP hajóbérlésre és 60 perces hajós városnézésre is van lehetőség.

7.Idén először Aldi a Szigeten

Széles választékú kínálattal jelenik meg a Szigeten idén az ALDI. A megszokott kiváló minőség és olcsó árak mellett, 0-24 órás nyitva tartással, és Grillzónával várnak mindenkit, aki friss, meleg ételre vágyik a hosszú éjszaka előtt. Fesztiválköztársaságnak van saját drogériája is: A Rossmann Magyarország egy komplex szórakoztató, felfrissülést, szépülést nyújtó kitelepüléssel jelenik meg.

8.Hello Wood – Technika, Kortárs építészeti programok és élménygyár felnőtteknek

Workshopok minden nap 11 és 20 óra között, ahol az érdeklődők kipróbálhatják magukat a különböző barkácsolás, és do it yourself programok világában.
A Pleasure Factory színes konténerekből álló üzemben a látogatók megküzdhetnek az elemekkel a szélcsatornában, átpréselhetik magukat a passzírozón, játszhatnak az ipari orgonán, megmérettethetik magukat az élő csocsópályán vagy éppen betonból önthetnek ékszereket. Nehézipari gyártósorra emlékeztető építmény is várja a vendégeket augusztus 10. és 17. között az idei Sziget Fesztiválon. A Nagyréten áll a PLEASURE FACTORY, amely külső jegyeivel és működésével is egy valódi üzemre emlékeztet.

A 24. Sziget Fesztiválon az egy hét alatt több, mint 1500 program várja az érdeklődőket. Az előadók a világ minden tájáról, körülbelül 60 országból érkeznek. A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen több mint 100 országból vettek jegyet a fesztiválra, de a szervezők nagy örömére az elmúlt 2 évhez hasonlóan, a látogatószám növekedésével arányosan, megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is.

Kép: Sziget Fesztivál

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!