Csaknem 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket az idén négynaposra bővülő Villányi Vörösbor Fesztiválon, amelyet október 4. és 7. között 31. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.

A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják.

A fesztivált csütörtök este a Punnany Massif koncertje indítja a dél-baranyai város Rendezvényterén. “Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása” – tudatták a szervezők. Péntek este a nagyszínpadra a Lóci játszik zenekar, majd a Karthago érkezik. Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros Ördögárok-túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget. Este a közönség zenei szórakoztatásáról a Hooligans és Szabó Balázs Bandája gondoskodik, majd hajnalig tartó szüreti bált is tartanak.

A szervezők ajánlása szerint a bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt. A Rendezvénytér pedig a gyerekeket várja aznap Gulyás László vándormuzsikus előadásával.

A Villányi Vörösbor Fesztiválra mintegy 20 ezer embert várnak a szervezők.