A MINI LIVING Urban Cabin legújabb értelmezése a lehető legkisebb alapterületen váltja valóra a kínai főváros építészeti megoldásait, innovatív ötletek széles tárházával, maximális minőségben.

2018. szeptember 21-én nyitotta meg kapuit és a nagyközönség előtt egészen november 4-ig nyitva áll Pekingben a China House Vision csarnokában életre hívott, több tudományágat felölelő építészeti kiállítás, amelyen a brit prémiumgyártó a MINI LIVING Urban Cabin soron következő, negyedik értelmezését mutatja be a nagyközönségnek. A forradalmi mikrolakás-koncepciót a MINI a kínai építész, Dayong Sun közreműködésével váltotta valóra.

A Pekingben kiállított élettér-koncepció a tavaly útjára indított MINI LIVING installációsorozat negyedik értelmezése. A MINI LIVING Urban Cabin mikrolakás-koncepciók kiválóan alakítható, számtalan lehetőséget felkínáló életterek, amelyek mindössze 15 négyzetméternyi alapterületen biztosítanak átmeneti szállást egyszerre több embernek is. A tervezők minden koncepciót a világ különböző nagyvárosainak építészeti sajátosságai és kultúrája szerint álmodtak meg, London, New York és Los Angeles után ezúttal Kína fővárosában.

A koncepciók középpontjában a kreatív helykihasználás, a közösségi életterek innovatív lehetőségei és a minimális alapterületen életre hívott tökéletes életminőség egysége áll. Pekingben a MINI LIVING Urban Cabin ezért a Kínában tradicionális építészeti stílusokat modern formában értelmezte újra, interaktív párbeszédet kezdeményezve ezzel a metropoliszban élő emberekkel.

A 2016-ban bemutatott MINI LIVING célja, hogy világszerte új élettér-koncepciókkal ismertesse meg a nagyvárosokban élő közösségeket. A metropoliszokban az egyre szűkülő terek és az egyre dráguló ingatlanárak rugalmasan alakítható, mégis tradicionális stílusú és közösségi térrel bíró élettér-koncepciók után kiáltanak, ezen eltérő igények pedig együttesen csupán a „kreatív helykihasználás” alapelvét követve válthatóak valóra. A MINI már évtizedekkel ezelőtt maradandót alkotott, amikor a klasszikus Mini kerekeken gurulva értelmezte újra a „kreatív helykihasználás” fogalmát, amely azóta a brit prémiummárka védjegyévé vált. A gyártó mindezt most élettér-koncepciók formájában is kamatoztatja.

Jövőbe mutató formai megoldások tradicionális gyökerekkel

Mindegyik MINI LIVING Urban Cabin élettér-koncepció három különálló részből áll. Egyik oldalon a nappali helyiséggé alakítható hálószoba, míg másik oldalon a konyha és a fürdőszoba található, ezek különböző formáit minden esetben a MINI LIVING tervezőcsapata kelti életre. A harmadik rész az összekötő elemként funkcionáló közösségi tér, amely nagymértékben meghatározza a koncepció karakterét: a brit prémiumgyártó e közösségi tér megalkotására minden esetben egy-egy helyi építészt kér fel. A középpontban mindig a bemutató helyszíneként szolgáló nagyváros építészeti sajátosságai állnak. Pekingben a MINI Dayong Sun építésszel dolgozott együtt, aki a MINI LIVING Urban Cabin közösségi terét a pekingi utcákat egykoron uraló „hutongok” előtt tisztelegve alkotta meg: a keskeny oszlopokkal megálmodott, nyitott közösségi tér Peking keskeny, már-már sikátorszerű utcáira emlékeztet. A falak felső részét és a tetőt arany árnyalatú tükrök borítják, amelyek visszatükrözik a belső hangulatot és a külvilágra is rálátást kínálnak. A koncepció közepén felakasztott hinta a játékos pillanatokat helyezi előtérbe, miközben a MINI LIVING Urban Cabin külső kialakítását és belső tároló-, illetve ülésmegoldásait nagymértékben a Kínában elterjedt Tangram kirakós játék geometriai formái uralják.

Dayong Sun munkáját legfőképpen a pekingi külső kerületekben mind a mai napig megtalálható „hutongok” inspirálták, amelyek sokáig a város arculatának egyik legmeghatározóbb építészeti stílusjegyei voltak. A keskeny sikátorok, az alacsony épületek és a nyitott előkertek végeláthatatlan hossza a magánszféra és a közösségi tér egészen egyedülálló keveredését váltotta valóra, amely a demográfiai változások következtében egyre inkább kikopik a városképből. A Pekingben kiállított MINI LIVING Urban Cabin ezen „hutongok” modernkori értelmezéseként öltött testet.

„A mikrolakás-koncepciók mindegyike a lehető legminimálisabb alapterületen kínálja fel a legmagasabb életminőséget” – mondta Oke Hauser, a MINI LIVING installációsorozat kreatív vezetője. „Az eredmény egy kreatív élettér-koncepciókra épülő, globális hálózat, amelynek tagjaiban az emberek a világ minden táján otthon érzik magukat, az együttélés innovatív tereit pedig kreatív megoldások összessége váltja valóra” – tette hozzá.