November – Egészség, jótékonyság, felelősségvállalás

Társadalmi felelősségvállalás

Mitől igényes egy férfi? Aki rendszeresen követi az Igényesférfi.hu interjúit, annak nem ismeretlen a kérdés. Habár két teljesen egyforma válasszal még soha nem találkoztam, szinte mindenki tovább ment a külső megjelenésnél. Munka, kapcsolatok, szabadidő, egészség, környezet stb. Az igényesség többrétű és nem lehet ott lezárni a történetet, hogy egy igényes férfi (vagy nő) odafigyel a megjelenésére.

Személy szerint, mint az Igényesférfi.hu alapító-főszerkesztője is ezt gondolom, ezért is tartom fontosnak jótékony ügyek, társadalmilag fontos kérdések mellé állni, idén novemberben erre több lehetőség is lesz:

Meggyőződésem, hogy

hosszú távon akkor lehetünk sikeresek, eredményesek, ha megvan az egyensúly külső és belső között, ha nem csak megjelenésünkre, de életmódunkra, egészségünkre is igényesek vagyunk,

ezért elsőként a Movember kampányról olvashattok.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni az „adni és a kapni” elválaszthatatlan kapcsolatáról, pedig a rengeteg jó érzés mellett ez is kell az egyensúlyhoz. A Cut-a-Thon jótékonysági hajvágónap idén a Gézengúz Alapítványt támogatja.

Végül pedig egy pályázat, melynek keretein belül a legtöbb szavazattal rendelkező város vagy kerület egy közterülete kerül felújításra 2017. tavaszán.

Movember

„Növessz bajuszt és ments meg egy manust” és #viddelapadatszuresre. A Movember kampányt, a Movember Magyarország Egyesület munkáját és célkitűzéseit szerencsére már itthon is egyre kevésbé kell bemutatni. A prosztatarák megelőzése, illetve a magyar férfi egészségtudatossághoz való hozzáállásának formálása mellé ettől az évtől kezdve az Igényesférfi.hu, mint hivatalos médiatámogató csatlakozott, ezért is indult el idén a Movember Hungary Egyesület és az Igenyesferfi.hu közös rovata: célunk, felhívni a figyelmet a férfi egészség megőrzésének fontosságra és a prosztatarák megelőzésére.

Cut-a-Thon – Jótékonysági hajvágónap 2016. november 08.

„Egy nap, ahol minden olló mozdulat jobbá tesz egy életet.” Mesterfodrászok segítségével találhatod meg új frizurád, az eseményen befolyt teljes összeggel pedig a szervezők a Gézengúz Alapítványt támogatják.

Részletek: Így segíts új frizuráddal!

Bejelentkezés: BEJELENTKEZEM November 8-ra

Inspiráció:

Az 5 leggyakoribb undercut férfi frizura
A modern pompadour
29 variáció göndör hajra
Milyen frizurát válassz szakállhoz? 23 inspiráló ötlet

Megszépül a városom

2016. december 15-én zárul a „MegSzépülAVárosom” program negyedik hullámának szavazási periódusa, vagyis már csak alig több mint 1 hónapunk van arra, hogy leadjuk voksunkat kedvenc vidéki városunk vagy budapesti kerületünk mellett.

A Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. szervezésében programot életre hívó hét építőipai cég (Mapei, a RAVAK, a Roll-Lux, az ELKO EP HUNGARY, a Bramac az enHome és az Allianz Hungária Biztosító) részvételével annak a budapesti kerületnek vagy vidéki városnak egy közterülete kerül felújításra 2017 tavaszán, amely 2016. augusztus 08. és december 15. között a legtöbb szavazatot kapja. A városokra a projekt honlapján, a www.megszepulavarosom.hu oldalon lehet leadni a szavazatokat december közepéig.

Olvass tovább:
“Még mindig a hétfő a kedvenc napom!” Interjú Dobsi Jánossal

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!