Magyarországon járt a világ egyik legismertebb bartendere

johnniewalker

A hétvégén rendezték meg hatodik alkalommal a budapesti Whisky Show-t, amelyre ezúttal egy igazán előkelő vendég is érkezett Ali Reynolds személyében, aki a 2015-ös World Class GB bartender verseny győztese és egyben a világ 6 legjobb bartenderének egyike. A szerencsések a hétvégén Ali különleges whisky koktéljait is megkóstolhatták egy rendhagyó whisky kóstoló keretében.

Jelenleg is London szívében él és dolgozik Ali Reynolds, a Johnnie Walker nemzetközi nagykövete, aki a világ számos táján bizonyította már tehetségét, a hétvégén pedig Budapestre látogatott, hogy a hazai közönségnek is whisky kóstolót tartson és különleges whisky koktélokkal ismertesse meg az érdeklődőket.

johnniewalker

Ali Reynolds 2015-ben nyerte el a World Class GB bartender címet, majd megméretette magát a dél-afrikai World Class világdöntőn is, ahol a legjobb 6 versenyző közé került. Ali tudása és szenvedélye mindig is tükröződött különleges italaiban, ezzel is kitűnve versenytársai közül, hiszen folyamatosan követi a trendek- és ízvilágok változását és ez alapján álmodik meg újabb és újabb italkülönlegességeket. A díjnyertes bártender ezúttal is bizonyította, hogy mindig meg tudja lepni a közönséget, popcornnal és füstölt tengeri sóval is ízesítette koktéljait a bemutatóján.

Magyarországra érkezésének ráadásul különleges apropója volt, most debütált itthon ugyanis a Johnnie Walker limitált kiadású új terméke, a Johnnie Walker Blender’s Batch Red Rye Finish, amely különlegessége, hogy a gabona és maláta whiskyt bourbon hordóban érlelik, amitől vaníliás és friss gyümölcsös ízjegyekkel egészül ki a lédig. Ezt követően pedig olyan hordóban pihen tovább, melyben korábban rozs whiskyt érleltek, ennek köszönhetően pedig édesebb, selymesebb, könnyedebb whiskyt kapunk végeredményül.

Ali Reynolds

És ízelítőül két koktél, amelyeket Ali javasol, ha egy igazán jó Johnnie Walker italt készítenénk otthon:

Első randi koktél:

40ml Johnnie Walker Gold
Popcorn
15ml Cola redukció
2 csepp Unicum
5 ml cukor

A Johnnie Walker Gold whisky-be áztassunk egy órán át édes vagy vajas popcornt, majd adjuk hozzá a Cola redukciót, az Unicumot, valamint a cukrot.

The Player:

40ml Johnnie Walker Blue Label
15ml bergamot syrup
25ml cider
2 csepp Unicum
4 cent pezsgő

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!