Ahogy közeledik a januári hónap, úgy kezd igazán felerősödni bennünk a fáradtság érzése, ahogy pedig telnek az első napok-hetek, a kikapcsolódás iránti vágy egyre csak fokozódik. Nem csoda, hiszen az évet leginkább év végi munka-hajrával, készülődéssel, sütés-főzéssel, valamint ünnepléssel zártuk.

A „szükségem van egy kis kikapcsolódásra” mondat legtöbbször ilyenkor hagyja el a szánkat. Szinte bizsereg bennünk a „menjünk valahova, akárhova” vágy, ezért elkezdtem utánajárni, hogy milyen lehetőségek vannak pihenésre – elsősorban belföldön.

Ne kezdjük az évet egy újabb újévi ígérettel, hogy „Idén több időt és pénzt fordítok utazásra!”, hanem fogjunk is bele a kiruccanás megszervezésébe! Tapasztalataim szerint legtöbben úgy találunk igazi élményre és kikapcsolódásra, ha az utazás alatt többek között lehetőségünk van wellnessezni és ami a legfontosabb, hogy úti célunkon mindenképp minőségi étel- és italpárosítás legyen található.

Páskom Cottage, 2017. december

Páskom Cottage, 2017. december

A legutóbbi csodás, belföldi élményemet még az ünnepek előtt volt szerencsém megélni. Egy tökéletesen nyugodt és pihentető hétvégét töltöttem a meseszerű lajoskomáromi Páskom Cottage-ban, ahol nem csak feltöltődtem energiával az előttem álló időszakra, hanem ínyenc énem is teljes elégedettséggel távozott.

Nagyon kritikus tudok lenni vendéglátóhelyekkel (legyen az szálloda, vagy étterem) lévén, hogy évekig ebben a szektorban dolgoztam, ezért csak reménykedni tudtam, hogy a hely tényleg olyan, mint amit a honlapon olvasottak és látottak hirdetnek. Bevallom, az ország e részén sosem jártam, a végcélunk felé vezető út pedig többször is megkérdőjelezte bennünk a döntésünk helyességét, azonban az érkezést követően csalódásnak még az enyhe jele sem merült fel, egészen a távozásunkig.

Ha akarnám, sem tudnám olyan jól megfogalmazni azt az érzést, amit átéltem itt, mint maga a tulajdonos Mosberger Mihály, aki szerint a Páskom vendégház „a hagyomány és modernitás ötvözése, a lajoskomáromi szőlőhegyhez, természethez, a faluhoz való ragaszkodás eredménye, mely gasztronómiai érdekességekkel párosul.”

Az egytől-egyig egyedi szobák – nekünk kimondottan nehéz volt egyet is kiválasztani-, a hely nyugalma, a szaunaház melegsége és a táj, mind-mind lenyűgöztek bennünket. A gasztronómia terén pedig helyi alapanyagokat felhasználva és a tulajdonos saját pincészetéből kínált borokkal, igazi ínyencségekkel találkoztunk. A reggeli úgyszintén friss, helyi alapanyagokból készül, a kiszolgálás és az ott dolgozók hozzáállása a vendégekhez pedig kivétel nélkül csillagos ötös.

Ár-érték arányt nézve, kiváló választás romantikus hétvégi kiruccanáshoz, pihenéshez, azonban fontos megjegyeznem, hogy én leginkább pároknak ajánlanám, mivel gyerekeknek sok tennivaló sajnos nem található sem a birtokon, sem a közelben, mivel csak egy kis medence, kis szaunaház és egy jakuzzi áll a vendégek rendelkezésére. Ide tényleg a kikapcsolódásra, természetjárásra és év eleji egymásra hangolódására vágyók utazzanak el!

Egy másik nagy kedvencem, a szintén eldugott, Somló-hegy lábánál található építészeti remekmű, a Kreinbacher Birtok. Mint ahogy az a korábbi írásokból már kiderült, a pezsgő nagy rajongója vagyok, így ez a birtok biztosan a szívem csücske marad. A bor és pezsgőkostolók, az éttermi kínálat, valamint a szobák egyedisége, mind a luxus-érzés köré vannak építve, precizitással és profizmussal fűszerezve. Szintén kizárólag pároknak, vagy baráti társaságok figyelmébe ajánlom.

További kedvencek – hétvégi kiruccanáshoz – tökéletes belföldi úti célok, hogy a szürke hétköznapokat feldobjuk és az évet a fentiek alapján minőségi feltöltődéssel kezdjük:

3. Fritz Borház és Panzió, Szekszárd
4. Crocus Gere Bor Hotel, Villány
5. Natura Hill, Zebegény