A dietetikus tippjei a szem alatti karikák és táskák csökkentéséhez

táskás szem

Előző cikkünkben körbejártuk, hogy milyen kozmetikai eljárások és módszerek segítenek a szem alatti karikák és táskák csökkentésében, most nézzük, hogy belsőleg, a táplálkozásunkkal hogyan javíthatunk a szem körüli bőrproblémákon.

A tápanyaghiány

A szem alatti karikák megjelenését okozhatja vashiány, aminek következtében pl. a szem alatti kötőszövetek nem kapnak elegendő oxigént, ezért alakulhatnak ki a sötétebb karikák a szem körül.

A dietetikus tippje: Növeljük az állati eredetű vasforrásokkal (pl. húsok, belsőségek, tojássárgája) vasbevitelünket. Ezekből ugyanis a népi bölcsességgel ellentétben jóval több vas szívódik fel, mint a növényi eredetűekből (pl. spenót, sóska). A vas bevitele mellett a C-vitamin bevitelére is figyeljünk, ez a vitamin ugyanis fokozza a vas felszívódását.

A túlzott sóbevitel

A túlzott sóbevitel fokozza a duzzanatok (ödémák) kialakulását pl. a szem környékén, mivel a feleslegesen felhalmozódott só a szervezetben vizet köt meg.

A dietetikus tippje: Figyeljünk sózási szokásainkra, a só helyett az ételek ízesítésére használjunk friss vagy szárított fűszernövényeket. Nézzük meg az élelmiszerek címkéjét, mert az élelmiszerekkel (pl. sós snack, felvágottak, sajtok, ételízesítők, konzervek, leves porok, ásványvizek) is sok felesleges sót vihetünk be a szervezetünkbe.

A folyadékhiány

A kevés folyadék fogyasztása következtében kialakuló dehidráltság miatt pl. a szem beesetté, karikássá válhat.

A dietetikus tippje: alakítsuk úgy folyadékfogyasztásunkat, hogy egész napra elosztva, a fizikai aktivitásunk, a külső hőmérséklet figyelembevételével a napi 2-2,5 l folyadékot elfogyasszuk.

Az élvezeti szerek

Az élvezeti szerek egy része pl. a tea csersavtartalma, a kávé koffein tartalma csökkenti a vas felszívódását, ezáltal túlzott fogyasztásuk következményesen hozzájárulhat a szem alatti karikák elmélyülésében.

A dietetikus tippje: Csökkentsük az élvezeti szerek túlzott fogyasztását, vagy iktassuk be alkalmanként a magas kakaótartalmú csokoládét étendünkbe. A magas kakaótartalmú csokoládé, amellett hogy véd a szív-, és érrendszeri betegségektől, a tél végi melankóliától, fáradtságtól is segíthet megszabadítani. Természetesen ezt is csak mértékkel fogyasszuk.

Amennyiben mind külső, mind belső praktikákkal próbálkoztunk már a szem alatti karikák, táskák eltüntetésével, de csak kisebb eredménnyel, úgy érdemes háziorvosunkat is felkeresni, mivel a tartós állapot utalhat valamilyen krónikus betegség pl. vesebetegség, szív-, érrendszeri betegség, pajzsmirigy alulműködés, vagy allergia meglétére is.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!